Pituitary adenylate cyclase-activating polypeptide (PACAP) is a neurohormone which plays an important role in the development of several peripheral tissues. Its most important form is PACAP 1-38 which has been detected in articular cartilage. Through the activation of the PAC1 receptor, it activates the Sox9 transcription factor, which is important for cartilage formation and is responsible for the development of joints with appropriate load-bearing capacity. The aim of our study was to investigate the possible systemic effects of PACAP treatments on joints of rat foot during arthritis formation in knee joints. OA was induced in the knee joints of Wistar male (320 g) rats by injecting monoiodoacetate over 21 days. PACAP1-38 was then administered intraarticularly, and the effects were followed for 28 days. We identified potential differences in intertarsal (IT), tarsometatarsal (TMT), metatarsophalangeal (MTP) and interphalangeal (IP) joints. The foot joints were dissected, fixed in formalin, and decalcified in EDTA for 4 weeks. The samples were embedded, and 10 µm sections were prepared for DMMB and Picrosirius Red stainings. The metachromatic cartilage thickness was measured and the orientation of collagen fibers was examined. After DMMB staining the histological parameters of IT, TMT, MTP and IP joints of the PACAP-treated animals did not alter significantly and their cartilage thickness remained constant. Using polarized light microscopy, thickness of the collagen fibers appeared slightly increased after PACAP treatment. Based on our findings, we can conclude that of PACAP does not manifest in the peripheral joint, its local administration has a direct effect on cartilage regeneration.

Témavezető: Dr. Tamás Juhász és Csaba Fillér

Bevezetés: A labdarúgás dinamikus sportág, amelyben az irányváltási képesség (CODS) és az agilitás kulcsfontosságú a játékosok teljesítményében. E képességek nemcsak a fizikai, hanem a kognitív tényezőkön is alapulnak, mint a gyors döntéshozás és a vizuális ingerekre adott reakciók. Kutatásunk célja, hogy összehasonlítsa az I. és III. osztályú labdarúgók, valamint hobbisportolók teljesítményét az irányváltási gyorsaság és agilitás szempontjából, figyelembe véve az alsó végtagok közötti aszimmetriát is. Módszerek: A kutatásban az NB I-es DVSC (n=25) és NB III-as DEAC (n=24) csapatok játékosai, valamint kontrollcsoportként hobbisportolók (n=17) vettek részt, akik nem vettek részt strukturált labdarúgó edzéseken. A felmérések helyszínéül a Debreceni Egyetem ÁOK Sportorvosi Tanszék és a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központ (SET) szolgált, ahol az irányváltási gyorsaság és agilitás mérésére a SpeedCourt rendszert alkalmaztuk. Az előre tervezett (CODS) és előre nem tervezett (agilitás) irányváltásokat különböző szögtartományokban (45°, 90°, 135°, 180°) teszteltük. A teljes végrehajtási időt és a kontaktidőt a rúgó és támasz lábnál külön mértük. Eredmények: Az I. osztályú játékosok szignifikánsan jobb teljesítményt nyújtottak a CODS teszteken, mint a III. osztályú és a hobbisportoló csoport. Az agilitás teszteknél szintén az I. osztályú csoport teljesített jobban mind a két másik csoportnál, bár a különbség nem minden esetben bizonyult szignifikánsnak. Az előre tervezett (CODS) és előre nem tervezett (agilitás) tesztek összehasonlításánál a rúgó lábnál szignifikáns különbséget mértünk a kontaktidőkben, míg a támasz lábnál nem találtunk szignifikanciát. Az irányváltási szög növekedésével a kontaktidők mindkét lábnál szignifikánsan nőttek. Az előre nem tervezett irányváltásoknál nem találtunk szignifikáns különbséget a rúgó és támasz láb között, egyik kitámasztási szögnél sem. Következtetés: A magasabb szintű labdarúgók fejlettebb irányváltási képességekkel rendelkeznek, ami feltételezhetően a strukturált edzésprogramoknak és a magasabb szintű kognitív készségeknek köszönhető. Az eredmények alátámasztják, hogy az agilitás és a CODS fejlesztése elengedhetetlen a sportteljesítmény javítása érdekében, különösen a labdarúgók esetében.

Témavezető: Dr. Módy Tóbiás

Bevezetés: A kézilabdában használt fejfölötti dobással (overhead) érhető el ember által a leghatékonyabb dobás, amely különböző sportspecifikus adaptációk nélkül nem jöhetne létre. Ilyen a scapularis dyskinesis a scapula normál statikus/ dinamikus helyzetének vagy mozgásának megváltozása a kapcsolt scapulohumerális mozgások során. Célkitűzés: Célom, hogy sEMG és fizikális vizsgálatok segítségével kiszűrjem a nem megfelelő mozgásmintákat és az izomaktivitás terén potenciálisan létrejövő aszimmetriákat. Továbbá az aszimmetrikus mozgásforma miatt létrejött statikus patológiás helyzet korrigálása és a sportmozgás okozta terhelés mellett a fiziológiás scapulohumerális ritmus megtartása kézilabdázók körében. Módszerek: A kutatásban a Debreceni Egyetem Atlétikai Club amatőr utánpótlás korú férfi kézilabdázók csapatának 14 játékosa vett részt 17-20 év). A testfelszíni EMG-vel végzett felmérések során forearm plank, reverse forearm plank, side plank , Matthiass illetve terhelt Matthiass helyzeteket alkalmaztunk. A játékosok izomaktivitása az összes helyzetben 30 másodpercig került rögzítésre. A vizsgált izmok peak amplitúdóját mV-ban mértük. Emellett standard, scapuláris dyskinesisre vonakozó fizikális teszteket is alkalmaztunk. A Lennie teszt és a Lateral Scapularal Slide tesztek (45º, 90º, 120º-os kartartásban) során a domináns és nem domináns oldali lapocka helyzetét és szimmetriáját vizsgáltuk. Az adatok statisztikai elemzésénél a szignifikancia szintet p<0,05-nél határoztuk meg. Eredmények: Az sEMG alapján szignifikáns javulást mértünk a m. infraspinatus (IS) aktivitásában anterior plank és Matthias helyzetekben (p<0,05). A felületes hátizmok esetében nem volt szignifikáns különbség a két oldalon. Mindhárom kartartási pozícióban szignifikáns különbséget találtunk a scapula referencia pontjai között, kiemelten 120º-os kartartásban (p<0,001). Az intervenciót követően mindhárom fokértékben statisztikailag is alátámaszthatóan csökkent a két oldali különbség. Összegzés: A megfelelő glenohumerális funkció és a sportteljesítmény javítása érdekében elengedhetetlen a precíz/optimális scapulohumerális ritmus és a lapocka kontroll jelenléte. A scapula diszfunkció javítása a váll rotátor köpeny aktivitását biztosítja, amelyet az intervenció jelentősen javított. Az overhead dobásnál kiemelt az IS fékező aktivitása, amely a dobás minőségét is meghatározza és a sérülés prevenciót megalapozza.

Témavezető: Dr. Némethné Dr. Gyurcsik Zsuzsanna

Bevezetés: A kosárlabda sportban mind a férfiaknál, mind a nőknél gyakran előfordul az alsó végtag ízületeinek sérülése, mivel magas intenzitású, gyors kitámasztást, leérkezést, rotációs mozgást igénylő, kontakt sport. A játék során nélkülözhetetlen technikai elem a felugrás és talajra érkezés mechanizmusa. A korrekt kivitelezéshez a törzs-és alsó végtag izomzatának megfelelő ereje és neuromuszkuláris kontrollja szükséges. Ezek a tényezők nélkülözhetetlenek a sportágspecifikus mozgásokhoz, amelyeket az ugrótesztekkel mérhetünk. Célkitűzés: Kutatásunk során célunk a lehetséges sport-specifikus alsó végtagi aszimmetria kimutatása, testfelszíni EMG alkalmazása, a mért paraméterek értékelése, összefüggések megállapítása, célzott intervenciós program megvalósítása, sérüléskockázat csökkentése. Módszerek: A kutatást a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club felnőtt női és junior (átlag életkor: 20±2,2 év) csapatok kosárlabdázói körében végeztük, a Debreceni Egyetem ÁOK Sportorvosi Tanszék SET Központjában. Kutatásunk során három különböző ugrástípus – drop jump (DJ), squat jump (SQJ), countermovement jump (CMJ) – végrehajtását BTS Bioengineering FREE EMG (testfelszíni EMG) eszközével vizsgáltunk. Az általunk mért izmok, a m. erector spinae, m. gluteus maximus és a m. tibialis anterior együtt biztosítják a térd- és bokaízület megfelelő működését a felugráshoz és az ezt követő biztonságos landoláshoz, kitámasztáshoz, irányváltoztatáshoz. A vizsgált izmok peak amplitúdóját mV-ban mértük. Eredmények: Az intervenciós program előtti mérés alkalmával a bal- és jobb oldal összehasonlításakor szignifikáns különbséget (p≤0,05) a m. erector spinae esetében és a m. gluteus maximusnál tapasztaltunk. Az intervenciós program után a m. erector spinaenél és a m. tibialis anteriornál tapasztaltunk szignifikáns (p≤0,05) változást. A két mérést összehasonlítva, a m. gluteus maximus esetében szignifikáns (p≤0,05) változást tapasztaltunk mindhárom teszt során a bal- és jobb alsó végtag tekintetében és a legnagyobb izomaktivitási változást (p≤0,001) a SQJ teszt eredményezte. A bal m. tibialis anterior mindhárom tesztnél szignifikáns változást mutatott (p≤0,05, p≤0,001). A bal m. erector spinae a DJ teszt során- szintén szignifikáns (p≤0,01) változást mutatott. Összefoglalás: A rendszeres elektromiográfiás mérések segítenek a megfelelő és jól adagolt gyakorlat megválasztásában és a játékosok után követésében. A FREEEMG által végzett felmérés és eredménye hatékonyabbá teheti a sporthoz szükséges technikai elemek kivitelezését, a sérülés prevenciót és sérülés esetén a sportba való visszatérést.

Témavezető: Dr. Némethné Dr. Gyurcsik Zsuzsanna és Kecskeméti-Berki Krisztina

A küzdősportokban nagy figyelmet igényel a gyorsaság, reakcióképesség, koordináció, és az egyensúly fejlesztése. Az foglalkozásokba beépített komplex fejlesztő gyakorlatok és a megfelelően kidolgozott edzésterv alapja a hobbi-, és versenykaraténak. Célunk az volt, hogy a kontroll-, és célcsoport intervenció előtti és utáni felmérésével bebizonyítsuk, hogy a célcsoportnál a sport-specifikus motoros képességek terén szignifikánsabb fejlődést tudunk elérni egy összetetten kidolgozott fejlesztő edzéssorozat hatására. A tesztek a gyorsaságot, pontosságot, egyensúlyt és koordinációt mérték fel, mely képességek fejlesztése elengedhetetlen minden küzdősportban. Vizsgálatunkban a hajdúböszörményi Keleti Harcosok Sportegyesület (KHSE) vett részt célcsoportként (n=8) és a Kelemen Team karatékái kontrollcsoportként (n=10). A célcsoportnak tíz héten keresztül heti 2 fejlesztő tréninget tartottunk, melyek az edzések első felében zajlottak, 45 percen keresztül. A résztvevők beválogatási kritériuma az 5-11 éves életkor volt. Ezen kívül a sportolóknak tudniuk kellett az ütések és a rúgások helyes kivitelezését. Azért választottuk cél-, és kontrollcsoportnak ezt a korosztályt, mert ebben a korban fejleszthető a leghatékonyabban a gyorsaság, az erő, az aerob állóképesség, a mozgékonyság és a koordináció. A fejlesztő tréningek előtti és utáni felmérés 5 tesztből állt. A gyorsaság és pontosság meghatározására a Speed punches és a Rapid kicks tesztet választottuk. Az egyensúly felmérésére a Flamingó tesztet alkalmaztuk, a T-teszt és az Illinois-tesztet pedig az agilitás felmérésére választottuk. A tesztekből kapott adatokból átlagot és szórást számoltunk, valamint kétmintás T- próbával határoztuk meg a szignifikancia értékét (p <0.05). Az adatokat összegezve szignifikáns javulást tudtunk elérni a célcsoportnál, ahogyan az elvégzett mérések is mutatják. A Rapid kicks tesztnél a jobb lábnál (p<0,01) és a bal lábnál (p<0,03) is fejlődést találtunk. A Speed punches tesztnél a p értéke p<0,01, a T- tesztnél p<0,04, az Illinois- tesztnél p<0,02 lett. Továbbá a Flamingó tesztnél a bal lábnál is szignifikáns fejlődést láttunk (p<0,01). A kontrollcsoport csak az Illinois- tesztnél ért el szignifikáns javulást (p<0,02). A mért paraméterek a célcsoport jó fejleszthetőségét mutatják, mind az agilitás, egyensúlyérzék, koordináció, valamint az ütések, rúgások robbanékonyságának, gyorsaságának, pontosságának terén is javulást tudtunk elérni az edzésprogrammal.

Témavezető: Dr. Kissné Kathi Enikő és Dr. Némethné Dr. Gyurcsik Zsuzsanna

Az öregedés egy természetes folyamat, melynek hatása biológiai, pszichológiai és szociális szinteken egyaránt jelentkezik. Idősebb korban fokozottan nő a szarkopenia kialakulásának kockázata, mely során az izomzat térfogata és ereje fokozatosan csökken, és a következményes funkcióvesztés hatására a csökken beteg önálló életvitelre való képessége, romlik az életminősége, és nő az egyéb betegségek kialakulásának kockázata is. Az öregedő szervezetben kialakul egy alacsony intenzitású, krónikus szisztémás gyulladás, melynek következtében a szövetekben nő a reaktív oxigéngyökök szintje. Mindez károsítja a sejtorganellumokat és a sejtmembránokat, ezáltal apopózishoz és proteolízishez vezet, mely folyamatok hozzájárulnak az öregedő izmok fokozott gyulladásához és további károsodásához, illetve a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és az Alzheimer-kór kialakulásához is időskorban. Fiziológiás körülmények között az oxigén szabad gyökök az antioxidáns védekező rendszer elemeinek az ellenőrzése alatt állnak, és a megfigyelések szerint a rendszeres testmozgás felerősíti a szervezet antioxidáns rendszerét, és növeli az oxidatív stresszel szembeni ellenállását. Kutatásunk során idős nők körében vizsgáltuk a rendszeresen végzett funkcionális testedzések hatását az izomerőre- és funkcióra, valamint a szervezet antioxidáns rendszerére. Tizenhat, korábban mozgásszegény életmódot követő, 65 év feletti (átlag életkor:71,24 ± 4,55 év) egészséges nőt vontunk be egy 6 héten át tartó funkcionális edzésprogramba. A mozgásintervenció kezdetén és végén felmértük a résztvevők erőnléti állapotát, izomerejét, testösszetételét, továbbá a levett a szérum mintákból meghatároztuk a teljes antioxidáns kapacitást, a kataláz, szuperoxid-diszmutáz, és glutation peroxidáz enzim aktivitásokat. Meghatároztuk továbbá a szérum teljes nitrit-nitrát szintjét és a benne található peroxidált lipidek mennyiségét is. A résztvevők körében a mozgásintervenció hatására javult a fizikai teljesítőképesség, nőtt az izomerő, illetve az izomtömeg, ellenben a test zsírtömege csökkent. Laboratóriumi vizsgálataink rámutattak arra, hogy a rendszeres testmozgás hozzájárul az időskorban fokozott oxidatív stressz mérsékléséhez, ezáltal az öregkori szöveti károsodások és funkcióvesztések progressziójának lassításához. Vizsgálataink alapján a funkcionális edzés megfelelően adaptálva idős korban is alkalmas mozgásforma a fizikai funkciók javítására, még egy rövidebb program keretében is.

Témavezető: Dr. Papp Gábor

Bevezetés: Az autoimmun reumatológiai betegségekhez társuló interstitialis tüdőbetegségek (CTD-ILD) a tünetmentes ILD-től a progresszív pulmonális fibrosisig (PPF) jelentkeznek és ez utóbbiak a betegségek mortalitásához is jelentősen hozzájárulnak. A mellkas CT mintázat és kiterjedés, valamint a betegség progresszív jellege is befolyásolja, hogy immunszuppresszív (ISU), vagy antifibrotikus kezelést, vagy a kettő kombinációját alkalmazzuk. Célkitűzés: A CTD-ILD-s betegkohorszban vizsgáltuk az antifibrotikus terápia hatékonyságát és tolerabilitását a való élet adatai alapján. Anyagok és módszerek: Két immunológiai centrumban diagnosztizált és antifibrotikus terápiával kezelt CTD-ILD-s betegek retrospektív vizsgálata történt 2019-2024 között. A kezelés effektivitását a légzésfunkciós és diffúziós kapacitás vizsgálat (kezelés előtt, majd 6. 12. és 24 hónapban), valamint a tüdő HRCT két független radiológus által ítélt mintázatának és kiterjedésének értékelése mellett epidemiológiai és betegségspecifkus, valamint a kezelésre vonatkozó adatokat is rögzítettük. Eredmények: Összesen 70 CTD-ILD-s beteg (49 nő, 21 ffi, átlagéletkor: 62,04 ±11,31 év) részesült a fenti időszakban antifibrotikus kezelésben. Ezek közül idiopathiás inflammatorikus myopathias (IIM) (n=5), szisztémás sclerosisos (SSc) (n=24), rheumatoid arthritises (RA) (n=22), Sjögren szindrómás (n=3), MCTD-s (n=2), ANCA asszociált vasculitises (n=3), interstitialis pneumonia autoimmun jegyekkel (n=6), valamint RA+IIM, SSc+IIM overlap szindrómás (n=5) volt, akik 90%-a ISU terápiában is részesült egyúttal. A HRCT mintázat alapján a betegek 23%-a UIP vagy pUIP mintázatot, 67%-a NSIP, fibrotikus NSIP, vagy OP mintázatot, vagy ezek kevert formáját mutatta, a kezelés előtti átlagos fibrotikus érintettség a tüdővolumen 20-30%-a volt. Az átlagos kezelési időtartam 15,7 hónap volt, melynek során az FVC és DLCO értékek szignifikáns különbséget nem mutattak a kezelés előtt és után, de az átlagos különbségek alapján numerikus javulás látható volt a betegek 61%-ában. A betegek közül 4 elhalálozott, a halál oka mindegyik esetben a progresszív tüdőbetegség volt. A kezelés a betegek 55%-ban okozott tolerálható mellékhatásokat, míg 15%-ban kellett véglegesen leállítani. Következtetés: Eredményeink alapján az antifibrotikus kezelés a CTD-ILD-s betegek széles skálájában hatékony terápiás lehetőség az ISU terápiával kombinációban a tüdőkapacitás megőrzésében és a progresszió megállításában.

Témavezető: Dr. Szamosi Szilvia Katalin

Pituitary adenylate cyclase-activating polypeptide (PACAP) is a neurohormone which plays an important role in the development of several peripheral tissues. Its most important form is PACAP 1-38 which has been detected in articular cartilage. It is known that PACAP KO mice exhibit early signs of cartilage degeneration in knee joints. However, its function has not yet been studied in the context of osteoarthritis (OA) development. The aim of our study was to investigate the effects of PACAP treatments on rat knee joints following artificially induced arthritis. OA was induced in the knee joints of Wistar male (320 g) rats by injecting monoiodoacetateover 21 days. PACAP1-38 was then administered intraarticularly, and the effects were followed for 28 days. After treatment, we measured the knee circumference, and the changes in the angle between the femur and tibia were assessed using three methods (gait, grasping, and planting). The animals were terminated on the 50th experimental day, and their hind limbs were removed. The knee joints were dissected, fixed in formalin, and decalcified in EDTA for 4 weeks. The samples were embedded, and 10 µm sections were prepared for DMMB and Picrosirius Red stainings. The metachromatic cartilage thickness was measured and the orientation of collagen fibers was examined. Following PACAP treatments, there was a slight decrease in the diameter of the knee joints. Osteoarthritis reduced the flexion angle of the limbs, but the angle between the femur and tibia was reduced in the presence of the neuropeptide. After DMMB staining the histological parameters of the knee joints of the PACAP-treated animals improved and their cartilage thickness did not decrease. Using polarized light microscopy, orientation of the collagen fibers improved after PACAP treatment. Therefore, PACAP treatment improved some symptoms of osteoarthritis. Based on our findings, we can conclude that PACAP could be a promising pharmacological compound for improving the parameters of this currently untreatable disease. Support: NKFIHK139396

Témavezető: Dr. Tamás Juhász és Csaba Fillér

A labdarúgás világszerte az egyik legnépszerűbb csapatsport. Játékosaiknak fejlett fizikai, technikai, valamint taktikai képességekkel kell rendelkezniük. A futsal a nagypályás labdarúgás hivatalos teremben játszott változata. A játék célja, valamint a játékszabályok hasonlóak azonban a pálya típusa, valamint mérete más képességeket kíván játékosaitól. Kutatásom célja a játékosok irányváltási képességeinek felmérése és elemzése, a két csapatsport összehasonlítása a mért paraméterek alapján. A felmérést a debreceni Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban, és a DE ÁOK Sportorvosi Tanszéken végeztük. A vizsgálathoz a német Global Speed által kifejlesztett SpeedCourt rendszert vettem igénybe, mely egyaránt alkalmas az irányváltoztatással történő futógyorsaság, az agilitás, illetve a kognitív képességek felmérésére. Kutatásunk során feltételeztük, hogy különbséget találunk előre tervezett és előre nem tervezett azonos szögben kivitelezett kitámasztás között a kontaktidőben. Továbbá, hogy a sportág sajátosságait figyelembe véve előre tervezett kitámasztás és agilitás teszteken egyaránt jobb időeredményt ér el a futsal csapat a labdarúgó csapathoz képest. A SpeedCourt rendszerben sportágra jellemző kitámasztásokat elemeztünk. A labdarúgó csapat (n=23) esetében 2024 januárjában, a futsal csapat (n=8) esetén 2024 márciusában végeztük a vizsgálatot. Eredményeinket Excel táblázatban összesítettük és a JASP szoftver segítségévelelemeztük. A két csapat eredményeit összesítettük és a támasz és a rúgó lábat elkülönítve vizsgáltuk. Az elemzett adatok alapján a rúgó láb esetében hipotézisünk alátámasztott (p=0,032). Előre tervezetten rövidebb időre volt szükség a kitámasztáshoz. A támasz lábat vizsgálva hipotézisünk nem igazolódott. (p=0,64). Második állításunkat vizsgálva mindhárom teszt esetén szignifikánsan jobb időeredményt ért el a futsal csapat,a teszteket átlagosan rövidebb idő alatt teljesítette, mint a labdarúgó csapat játékosai. Bár hipotéziseink igazolódtak, vizsgálatunk gyengeségének tekinthető, hogy sportsérülések miatt a futsal csapat esetében nem volt lehetőségünk nagyobb elemszámmal dolgozni. Érdemes a vizsgálatot később több játékos bevonásával, a két csapat esetén hasonló elemszámmal megismételni.

Témavezető: Dr. Némethné Dr. Gyurcsik Zsuzsanna és Dr. Módy Tóbiás