Sigma-1 receptor (σ1R) is a ligand-regulated molecular chaperone that facilitates degradation of misfolded proteins. Interestingly, σ1R has emerged as a possible therapeutic target during the COVID-19 pandemic, since certain studies indicated that the beneficial anti-fibrotic effects of fluvoxamine might have been coupled to its activation. σ1R is known to be expressed in a wide-array of tissues; however, no data are available regarding its expression and role in the skin. Because our unpublished RNA-Seq data indicated that it may also be expressed in human sebocytes, in the current study, we aimed to investigate the expression and role of σ1R in human immortalized SZ95 sebocytes. First, using pre-confluent (i.e., proliferating) and post-confluent (i.e., differentiating) cells, we showed that σ1R is indeed expressed in human sebocytes both at the mRNA (RT-qPCR) and protein levels (western blot). Next, the cells were challenged by using different σ1R modulators that can increase (SA 4503 and fluvoxamine) or decrease (NE 100 and haloperidol) its activity. We found that none of the modulators decreased viability of the cells (24- and 48-h treatments; MTT-assay). Moreover, using Nile Red labeling, we could also demonstrate that none of the modulators had biologically relevant impact on the level of polar (membrane) lipids that are considered to be proportional to the cell count. Interestingly, however, the two agonists exerted opposing effects on the sebaceous lipogenesis. Indeed, fluvoxamine (4 μM; 48h) slightly, but significantly increased, whereas SA 4503 (2 μM) decreased it (24h). Because SA 4503 could also slightly, but significantly decrease the arachidonic acid-induced, “acne-mimicking” lipogenesis (200 nM; 48h), we decided assess the effects of this molecule on the immune phenotype of the sebocytes. Our preliminary data indicate that SA 4503 (20 nM and 2 μM) did not have a major impact on the expression of interleukin (IL)-1α, IL-1β, IL-6, and IL-8 (RT-qPCR; 3- and 24-h treatments). However, when applied together with the toll-like receptor 4 agonist lipopolysaccharide, it appeared to further increase expression of IL-1α (3h), and tended to decrease the expression of IL-8 (24h). Collectively, our data indicate that σ1R is expressed on human sebocytes. However, its available (non-specific) modulators had only minor (and contradictory) effects; therefore, its exact role remains to be determined by using more specific (e.g., siRNA-transfection) approaches.

Témavezető: Dorottya Ádám-Nagy és Dr. habil. Attila Oláh

Abstract: Renal cell carcinoma (RCC) is often asymptomatic and in advanced stages when diagnosed in a patient. Nowadays, besides surgery, targeted therapy is the treatment of choice, using drugs such as sunitinib and temsirolimus, which are effective in treating RCC. However, after months of usage, resistance to these drugs can develop, which leads to therapeutic failure. Therefore, researching newer compounds in order to counteract drug resistance in RCC could provide potential benefits to patients. Cannabigerol (CBG), a compound found in Cannabis Sativa, has been shown to have an antitumor effect in a lot of research. CBG offers a potential therapeutic role in the treatment of many diseases, demonstrating cell growth inhibition in some tumors. However, CBG has low water solubility and low bioavailability, which hinders its potential effectiveness. To address these challenges, 8 modified CBGs were synthesized via Mannich-type reaction from the original CBG compound. The aim was to investigate the biological effect of CBG derivatives on cell proliferation as well as to study the mechanism of the effect of the CBG derivative PFD45/I. Two human kidney cancer cell lines, CAKI-2 and A498, were utilized for the present study. Cell proliferation activity of the cells after treatment with CBG derivatives was studied by Cell Titer Blue Assay. Cells were treated with a 1.25-80 µM range of CBG derivative compounds, and it was found that 3 compounds out of the 8 proved to be the most effective. Out of these 3, the compound PFD 45/I at 30 µM proved to be the most effective in exerting an anti-proliferative effect on the examined cells. Notably, PFD 45/I has a low cytotoxic effect on non-malignant NIH-3T3 fibroblast cells while at the same time it has a low IC50 value on RCC cell lines. This suggests that the CBG derivative could be applied as a drug candidate in human pharmacotherapy without causing substantial damage to healthy cells and have an effect in low concentrations. Based on the expression of CB1 and CB2 receptors, the compound PFD 45/I was assumed to exert its effects on the signaling pathway of apoptosis and inhibit the proliferation of the cell. Preliminary results of the Western blot also show that this compound has an effect on the expression of PI3K, Akt, and p-Akt, which are important targets of the PI3K/AKT/mTOR signaling pathway. However, more research is needed to further clarify the biological properties of the compound PFD 45/I. Keywords: Renal cell carcinoma, RCC, cannabigerol, CBG, derivatives, drug resistance, cannabis Acknowledgment: The work was supported by UNKP-23-4-I-DE-157 (J.K.), TKP-2021-EGA-18 and TKP-2021-EGA-20 (G.H.). TKP2021-EGA-20 and TKP2021-EGA-18 have been implemented with the support provided by the Ministry of Culture and Innovation of Hungary from the National Research, Development and Innovation Fund, financed under the TKP2021-EGA funding scheme.

Témavezető: Dr. Szabó Zsuzsanna és József Király

Bevezetés, célkitűzés: Kutatásainkban a delavirdine (HIV ellenes antivirális szer) kamrai szívizom akciós potenciálra kifejtett hatásait kívántuk elemezni farmakológiai módszerrel csökkentett repolarizációs tartalék esetén. Anyag és módszertan: Méréseinket az emberi szívizomsejtekhez elektrofiziológiai szempontból hasonló kutya kamrai szívizomsejteken, hegyes mikroelektróda technikával végeztük. Az enzimatikusan izolált bal kamrai sejteken a membránpotenciált 37°C-on mértük, az akciós potenciálokat (AP) 1 s ciklushosszú, ingerküszöböt meghaladó négyszögimpulzusokkal váltottuk ki. Az AP-ok paramétereit (az AP 90%-os repolarizációjához tartozó időtartam (APD90), az 1. és 3. fázis maximális sebessége (VPh1max és V-max), az AP alakját jellemző (APD50/APD90)) digitalizálás után számítógép segítségével határoztuk meg 8-10 szívizomsejten. A repolarizációs tartalék csökkentését a késői kálium áram lassú komponensét (IKs) gátló HMR1556 (HMR) 0,5 µM-os koncentrációjával végeztük, mely beavatkozás a hosszú QT-szindróma leggyakoribb, 1-es típusának modellezésére alkalmas. Eredményeinket összehasonlítottuk a normál repolarizációs tartalék esetében (Kontroll) korábban mért adatokkal. Adatainkat átlag±SEM formában adtuk meg, a különbségek vizsgálatára Student féle t próbát alkalmaztunk, ahol p<0,05 esetén tekintettük szignifikánsnak az eltéréseket. Eredmények: A normál Tyrode-oldatban (Kontroll) mért APD90 értékét a 10 µM koncentrációban alkalmazott delavirdine szignifikánsan, 11%-kal növelte (203,7±10,4 vs 226,4±12,7 ms). A HMR jelenlétében mért APD90 értékét 10%-kal növelte 10 µM delavirdine (241,2±10,9 vs 267,3±17,9 ms). A VPh1max delavirdine jelenlétében 36 és 21%-kal csökkent Kontroll és HMR esetében. A V-max értéke delavirdine hatására 28 és 21%-kal csökkent Kontroll (-1,81±0,14-ről -1,32±0,17 V/s-re) illetve HMR esetében (-1,51±0,1-ról -1,1±0,1 V/s-ra). Az akciós potenciál alakját jellemző APD50/APD90 paraméter Tyrode-oldatban delavirdine hatására 6,5%-kal, míg HMR jelenlétében 10%-kal csökkent. A delavirdine hatására kialakuló AP paraméterek változása egyik esetben sem különbözött Kontroll-ban és HMR jelenlétében. Diszkusszió: Mérési eredményeink alapján sem a delavirdine akciós potenciált nyújtó, sem az 1. és 3. fázis maximális sebességét mérséklő hatása nem fokozódik az 1-es hosszú QT-szindróma modelljében.

Témavezető: Dr. Szentandrássy Norbert és Dr. Óvári József

A psoriasis egy élethosszig tartó progresszív bőrbetegség, mely jelenleg még nem gyógyítható. Különböző terápiás eljárások hatására a tüneteket mérsékelni tudjuk, illetve a tünetmentes időszakokat képesek vagyunk meghosszabbítani. Napjainkban a polifenolok egyre inkább a tudományos kutatások előterébe kerültek, bizonyított antioxidáns, antikarcinogén és gyulladáscsökkentő hatásuk miatt. Ennek tükrében kutatásunk elsődleges célja olyan hatóanyagok felkutatása, melyekkel hatékonyan befolyásolhatóak lennének a bőr károsodásában – kémiai anyagok, gyulladások, autoimmun folyamatok okozta károsodás - jelentős szerepet játszó apoptózisos, nekrózisos, autofágiás folyamatok. Kutatásainkhoz magas anthocyanin tartalmú meggy mátrixot használunk imiquimod-indukálta psoriasis dermatitis patkány modellen. Az IMQ indukálta psoriasis modellt felnőtt, hím SD patkányokban váltottuk ki 62,5 mg 5%-os Aldara (IMQ tartalmú) krém helyi alkalmazásával. Az állatokat 3 csoportba osztottuk a következők szerint: 1. csoport: előkezelt kontroll csoport (0,1%-os dexamethason kenőcs); 2. csoport: anthocyaninnal előkezelt csoport (10% anthocyanin tartalmú krém); 3. csoport: utókezelt kontroll csoport (0,1%-os dexamethason kenőcs); 4. csoport: anthocyaninnal utókezelt csoport (10% anthocyanin tartalmú krém). A psoriasis tünetek kiváltásához az állatok hátán egy meghatározott nagyságú bőrfelületet (2 x 3 cm) leborotválunk, majd 5%-os Imiquimod krémmel kezelünk 5 napon keresztül. Az 5. napon már kialakulnak a pikkelysömörhöz hasonló bőrelváltozások, és ekkor kezdjük el az állatok kezelését a kiválasztott készítményekkel. A kísérlet kezdetén, majd hetente egyszer testsúlymérést végzünk. Az állatok hátán a bőrelváltozásokat naponta ellenőrizzük, és a pikkelyekből mintát veszünk szövettani vizsgálatok céljára. A kísérlet végpontján a modellállatok életének kíméletes kioltása után, szövetmintákat veszünk a kezelt, illetve kezeletlen bőrfelületekből. A minták egy részét 10%-os formalinban tároljuk a szövettani és az immunhisztokémiai vizsgálatok elvégzéséig, míg a másik részét azonnal lefagyasztjuk folyékony nitrogénben és -80°C-on tároljuk a molekuláris biológiai vizsgálatok céljára. Eddigi eredményeink alapján elmondható, hogy az előkezelt állatok esetében a dermatitisre jellemző bőrelváltozások kisebb mértékben alakulnak ki. Az utókezelt állatok esetében az imiquimod kezelés hatásai hamarabb és látványosabban jelentkeznek, melyeket az anthocyanin tartalmú kenőcs képes helyreállítani.

Témavezető: Dr. Kiss Rita

Bevezetés: A BGP-15 jelű farmakon kedvező hatásait számos területen, többek között kardiológiai vonatkozásban is igazolták, azon belül elsősorban iszkémiás-reperfúziós károsodásban, aritmiás epizódok kapcsán, valamint diasztolés diszfunkcióban készültek tanulmányok. Célkitűzés: BGP-15 molekula hatásának vizsgálata a monokrotalin (MCT) által indukált pulmonális artériás hipertenzióban szenvedő patkánymodellen, nagyfelbontású echokardiográfia és molekuláris biológiai módszerek segítségével. Módszerek: A hím Wistar állatokat 3 csoportra osztottuk: kontroll, vivőanyag kezelt csoport; kétszeri 60 mg/kg monokrotalin i.p. injektálást kapott (MCT) és vivőanyaggal kezelt csoport; valamint az MCT injekciót követően 100 mg/nap BGP-15 terápiában részesülő csoport. A végpontban (6 hét után) echokardiográfiát végeztünk ketamin/xylazin anesztéziát alkalmazva, EKG kapuzott módon, szisztolés és diasztolés funkciós paraméterekre, valamint a pulmonális artéria sajátságaira fókuszálva. A vizsgálatot Western-blottal egészítettük ki myocardiális szövetmintákból. Eredmények: A MCT kezelt és a MCT+BGP-15 terápiában részesülő csoport között szignifikáns javulást tapasztaltunk a szív diasztolés paramétereiben, úgymint a pitvari átmérő, E/A és E/e’. A szisztolés paraméterek közül a bal kamra funkcióját jelző ejekciós frakció (LVEF) szignifikánsan jobbnak bizonyult, míg a jobb kamrai összehúzódást mutató trikuszpidális anulus kitérése (TAPSE) nem mutatott szignifikáns változást. A pulmonális artériában mért akcelerációs idő (PAAT) normalizálódott a BGP-15-kezelt csoportban. Western-blot technikával kimutattuk az ubiquitin regulatórikus fehérje (UBI) expressziójának növekedését a BGP-15-kezelt csoportban. Következtetések: Ugyan a terápia a jobb kamra megnagyobbodását, valamint a kamrai sövény jobb-bal irányú áttolódását (D-jel) nem tudta megelőzni, de a bal szívfél mind pitvari, mind kamrai funkciójának javulását figyelhettük meg, melyből a molekula diasztolés diszfunkcióra kifejtett jótékony hatása igazolódott, így az további vizsgálatra érdemes. Támogatás: TKP2021-EGA-18

Témavezető: Dr. Priksz Dániel és Dr. Takács Barbara

Bevezetés és célkitűzés: Számos kutatás vizsgálta és igazolta a testmozgás különféle formáinak kardioprotektív hatását. Vizsgálatunk célja az volt, hogy patkánymodellt használva összehasonlítsuk a szív teljesítőképességét erőltetett fizikai aktivitásban aszerint, hogy már a myocardium sérülés előtt, vagy az után történt a testmozgás. Módszerek: A kutatás során hím Wistar patkányokban szívizom sérülést generáltunk 1mg/kg isoproterenol kezeléssel. A kísérleti állatokat 5 csoportra osztottuk: nem kezelt és nem terhelt kontroll (Ctrl), csak isoproterenol-kezelt (ISO), előterhelt majd ISO-kezelt (pre+ISO), ISO-kezelt majd utóterhelt (ISO+post), elő- és utóterhelt ISO (pre+ISO+post). A patkányok egy hét vízhez történő szoktatás után az adott csoportoknak megfelelően lettek extrém aktivitásnak kitéve, ami 3 héten át heti 5 napban, 40 percen keresztüli úsztatást jelentett. A végpontban kisállat echocardiográfiával vizsgáltuk ketamin/xylazin anesztézia alatt EKG-követéssel a szív szisztolés, diasztolés és egyéb funkcionális paramétereinek változásait. Eredmények: A felvételek és mérések alapján látható, hogy a szisztolés paraméterek közül az ejekciós frakció (EF) és a verőtérfogat (SV) és a mitrális anulus kitérése (MAPSE) szignifikánsan romlott az ISO csoportban, míg szignifikánsan javult a pre+ISO+post csoportban. Az E hullám decelerációs ideje és az e’/a’ arány normalizálódott a mozgásnak kitett csoportokban, leginkább a pre+ISO+post állatokban. Az izovolumetriás relaxáció ideje (IVRT) javult a pre+ISO és a pre+ISO+post csoportokban, de romlott az ISO+post-ban. A myocardiális teljesítmény index (Tei-index) tekintetében pre+ISO és a pre+ISO+post csoportok szignifikáns jobb eredményeket mutattak az ISO és ISO+post csoportokhoz képest, olyannyira, hogy még a kontrollhoz viszonyítva is jobbnak bizonyult a szív teljesíténye. Konklúzió: Összességében elmondhatjuk, hogy eredményeink alapján patkánymodellen az erőltetett testmozgás különböző mértékben javítja a szív szisztolés funkcióit, valamint a rendszeres edzés protektívnek bizonyul és jótékony hatással van a myocardiális teljesítményre, de főképp akkor, amennyiben azt már a myocardium sérülés előtt elkezdték. További célunk az eltárolt bal kamrai minták molekuláris biológiai vizsgálata. Támogatás: TKP2021-EGA-18

Témavezető: Dr. Priksz Dániel és Prof. Dr. Juhász Béla

Egyes SGLT-2-gátló antidiabetikumok nemcsak glikémiás kontrollt biztosítanak, hanem pozitív kardiovaszkuláris hatásokkal is rendelkeznek. Az ertugliflozin egérmodellekben és a VERTISCV humán vizsgálatban is csökkenti a kardiovaszkuláris kockázatot. Korábbi eredményeink szerint spontán hipertenzív patkánymodellen (SHR) az ertugliflozin csökkenti a kamrai hipertrófiát és szignifikánsan javítja a szisztolés és diasztolés funkciót. A jelenlegi kutatás célja az ertugliflozinnal kezelt SHR állatmodellben a kardiomiociták kontraktilitásának, az azt szabályozó fehérjék módosulásainak és a vaszkuláris funkciónak a vizsgálata. Az SHR állatokat és kontrolljaikat 18 hónapos korukig kezeletlenül tartottuk, majd az SHR csoport egy részét 2 hónapon keresztül 5 mg/ttkg/nap ertugliflozinnal (SHR+ERTU), másik részét vivőanyaggal kezeltük (SHR). A végpontban echokardiográfiát végeztünk, majd ex vivo vizsgálatuk az aorta thoracica acetil-kolinra adott relaxációját. Izometriás erőméréseink során bal kamrai szívizomsejteken meghatároztuk a maximális Ca2+ -aktivált aktív erőt (Fmax), a Ca2+ - érzékenységet (pCa50) és a Ca2+ -független passzív erőt (Fpasszív). Biokémiai vizsgálataink a kardiális troponin I (cTnI) és titin fehérje foszforilációs állapotának nyomon követésére irányultak ProQ Diamond festéssel és Western blot technikával. Továbbá citokin arrayt végeztünk bal kamrai izolátumokból. A kardiomiociták Fmax értékei nem különböztek a csoportok között. A pCa50 értékek magasabbak voltak az SHR állatokban a kontrollhoz képest, amit az ERTU kezelés részben csökkentett. A miociták F passzív ereje szignifikánsan nőtt a beteg állatokban, amit az ERTU-kezelés hatékonyan revertált. A cTnI PKA-specifikus foszforilációjában és a titin fehérje összfoszforilációjában nem volt különbség a csoportok között, azonban a cTnI PKC-függő helyek foszforilációja csökkent az SHR csoportban, de nőtt az SHR+ERTU állatokban. Az endothél-függő vazorelaxáció a kezelt csoportban a kontrollhoz közelített, de az SHR minták acetil-kolinra adott válasza fokozott volt. A vizsgált citokinekben nem találtunk különbséget. Az echokardiográfiás eredményeket (hipertrófia csökkenése, diasztolés funkció javulása) a sejtszintű vizsgálatok is alátámasztják: a miociták passzív ereje csökkent, a troponin PKC-függő foszforilációja pedig nőtt az ERTU-kezelés hatására. Eredményeink alapján az ertugliflozin kardioprotektív tulajdonságai további vizsgálatokra érdemes, preklinikai és klinikai kontextusban egyaránt.

Témavezető: Dr. Priksz Dániel és Bódi Beáta

Introduction: Heart failure (HF), a complex clinical syndrome caused by structural and/or functional cardiac abnormalities, is one of the leading causes of death worldwide. Our study aimed the investigation of potential cardiovascular benefits of the GLP-1 receptor agonist Semaglutide and to compare its effect to Dapagliflozin, an SGLT2-inhibitor present in HF guidelines. Methods: 12-week-old male Wistar rats (332,9 ± 19,97 g) were randomly divided into 4 equal groups (n=10): sham, operated (OP), dapagliflozin-treated (DAPA), semaglutide-treated (SEMA). After median laparotomy the abdominal aorta (AA) was preparated (SHAM), then an AA constriction was developed above both renal arteries (OP, DAPA, SEMA) to achieve pressure overload-induced HF. The size of constriction was standardized using a 21G needle and validated with a flowmeter. Treatment phase started on the 20th week after surgery, according to the groups (SHAM and OP: vehicle-treated; DAPA: 2 mg/kg/die dapagliflozin p.o.; SEMA: 0.1 mg/kg semaglutide twice a week s.c.). Echocardiography, blood pressure (BP), laboratory parameters, body weight and metabolic measurements were performed at specific times. Results: Echocardiography revealed a significant increase in left ventricular (LV) mass (LVM), relative wall thickness (RWT%) and end-diastolic LV posterior wall thickness (LVPWd) in the OP group compared to SHAM. Furthermore, the OP group showed supernormal elevation in ejection fraction and a significant change in diastolic function: mitral E/A ratio, mitral A-wave velocity (A wave), deceleration time (DT), E/e’ ratio and isovolumetric relaxation time (IVRT). Aortic acceleration time (AAT) and aortic valve peak pressure gradient were found to be notably decreased in the OP group. Both DAPA and SEMA significantly reduced the LVM, RWT%, LVPWd, IVRT; improved E/A and AAT. Only DAPA improved notably the A wave, DT and E/e’, however solely SEMA decreased significantly both systolic and diastolic BP with no effect on heart rate. Conclusion: The surgical model was successfully created and caused a pressure overload that has led to concentric hypertrophy, reduced LV compliance and diastolic dysfunction. Both SEMA and DAPA were able to attenuate the structural alterations, but DAPA was observed to improve cardiac relaxation more. SEMA decreased BP without inducing reflex tachycardia, which can contribute to its cardioprotective effects and may serve as a supplementary tool in the management of hypertension.

Témavezető: Dr. Bernát Brigitta Renáta

A vaszkuláris endothelium a szív- és érrendszer relatíve kis tömegű (felnőtt emberben kb. 1 kg), de nagy funkcionális jelentőségű része. Az egészséges endothelium bizonyos szignálokra (pl. muszkarin és P2Y receptor agonistákra) vazorelaxációt kiváltó NO termeléssel reagál, ami izolált artériagyűrűn jól vizsgálható. A zeaxantin és a lutein olyan, nagy antioxidáns kapacitással rendelkező karotinoid vegyületek, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítanak egyes szembetegségek (pl. makuladegeneráció) megelőzésében, illetve kezelésében. Fiatal Sprague Dawley patkányok egy-egy csoportját egy másik munkacsoport 80 héten át etette csak konvencionális patkány táppal (kontroll), a táp mellé 18 µg/g (szárazanyag) zeaxantin tartalmú kukoricával, illetve 26 µg/g (szárazanyag) zeaxantin tartalmú kukoricával (átlagosan 5-6,5 g kukorica/állat/nap). Mindkét kukoricafajta tartalmazott még mintegy 60 µg/g (szárazanyag) luteint is. Ezután az állatokból izolált, 2-3 mm-es, 10 mN nyugalmi feszülés mellett felfüggesztett, disztális aorta thoracica érgyűrűk kontrakciós erejét mértük termosztált (36,5 °C), karbogénnel (95% O2 és 5% CO2) buborékoltatott Krebs-oldattal feltöltött szervkádakban. Az érgyűrűket 120 percig inkubáltuk Krebs-oldatban (többszöri mosás közepette félidőben kaptak egy 2 perces, 10 nmol/l noradrenalinnal végzett edzést). Ezután az érgyűrűket 20 nmol/l noradrenalinnal prekontraháltuk, majd a kontrakciós erő stabilizálódása után acetilkolin koncentráció-hatás (E/c) görbét vettünk fel rajtuk. 45 perc Krebs-oldattal végzett mosást követően újabb prekontrakció következett 20 nmol/l noradrenalinnal, majd ATP E/c görbét vettünk fel az érgyűrűkön. Mind az acetilkolin, mind az ATP kiváltotta endothelfüggő arteriális relaxáció a kontroll csoportban volt a legnagyobb, és a 26 µg/g (szárazanyag) zeaxantin tartalmú kukoricával etetett csoportban volt a legkisebb. Nem várt eredményünk felveti, hogy egy kedvező hatásúnak talált hatóanyagot is érdemes minden fontosabb biológiai funkció szempontjából megvizsgálni az esetleges mellékhatások szempontjából.

Témavezető: Dr. Gesztelyi Rudolf és Dr. Óvári Ignác

Az ADP-riboziláció egy poszttranszlációs fehérje módosítás, amely számos biológiai folyamat szabályozásában vesz részt, többek között a DNS hibajavítás, transzkripció és transzláció, sejtmetabolizmus és energiaháztartás, lipid szintézis, sejtdifferenciáció, valamint immunválasz és gyulladás bizonyos útvonalaiban. Az ADP-ribozilációt végző enzimek (más néven PARP-ok) farmakológiai és daganatterápiás szempontból különös jelentőséggel bírnak, ugyanis az utóbbi években több PARP inhibitor kapta meg a Food and Drug Administration (FDA) engedélyét klinikai alkalmazásra. Elsődleges indikációjuk az ovárium és emlő karcinómák terápiája. Azonban, mivel számtalan in vivo és in vitro tanulmány bizonyítja, hogy a PARP inhibitorok különböző gyulladásos útvonalakat is képesek gátolni, felmerült a PARP inhibitorok gyulladásgátló indikációban való alkalmazhatóságának lehetősége. Az atópiás dermatitisz, vagy más néven ekcéma, az egyik leggyakoribb gyulladásos bőrbetegség. Az ekcéma egy 2-es típusú gyulladás, melyre jellemző az interleukin (IL)4, IL13, illetve az ún. thymic stromal lymphopoietin (TSLP) emelkedett szintje a léziós bőrben. Transzkriptomikai analízisek a PARP enzimek expressziójának növekedését mutatták ki ekcémás betegek léziós bőrében, így feltételezzük, hogy a PARP aktiváció szerepet játszhat az ekcémára jellemző gyulladás kialakulásában. Munkánk során azt a célt tűztük ki, hogy megvizsgáljuk, hogyan befolyásolják klinikailag alkalmazott PARP inhibitorok, a rucaparib és a talazoparib, a bőrben kialakuló gyulladást az ekcéma egy széles körben alkalmazott modelljében, a kalcipotriol által indukált gyulladásban BALB/c egerekben. Az inhibitorok hatásait az érintett bőrminták szövettani, gén- és fehérje-expressziós vizsgálataiban értékeltük. Munkánkat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János kutatói ösztöndíja, és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Fiatal Kutatói (FK134588) pályázata támogatta.

Témavezető: Dr. Szántó Magdolna

Az öregedő társadalmakban nő az életkorral összefüggő betegségek előfordulása. Ismert, hogy az új fejlesztésű antidiabetikumok nemcsak a vércukorszint rendezéséhez járulnak hozzá, hanem pleiotrop hatásaik révén más területeken is egészséghaszonnal járhatnak. A 2-es típusú cukorbetegség (T2DM) kezelésében a legszélesebb körben használt három hatóanyag a metformin / gátolja a mitochondriális glicerolfoszfát-dehidrogenázt/, a semaglutid/glukagon-like peptid 1 (GLP-1) receptor agonista/ és az empagliflozin /nátrium-glükóz kotranszporter 2 (SGLT2) gátló/. A munkacsoport egy korábbi vizsgálatában azt találta, hogy a T2DM kezelésében kisebb jelentőségű pioglitazon szignifikánsan fokozta az endothel funkcionális állapotát tükröző endothelfüggő arteriális relaxációt, míg az elsővonalbeli gyógyszerek közé tartozó metformin csaknem szignifikáns javulást ért el. Jelen vizsgálatunkban a metformin, semaglutid és empagliflozin ezen hatására voltunk kíváncsiak. Idősödő (18 hónapos), nőstény Wistar patkányok egy-egy csoportját egy másik munkacsoport 12 héten át kezelte (etikai engedélyek: 25/2023/DEMAB, 12/2022/DEMAB) napi 100 mg/kg metforminnal per os, heti 0.1 mg/kg semaglutiddal sc., napi 10 mg/kg empagliflozinnal per os, illetve naponta fiziológiás sóoldattal per os (kontroll). Munkacsoportunk a patkányokból izolált, 2-3 mm-es, 9 mN nyugalmi feszülés mellett felfüggesztett, disztális aorta thoracica érgyűrűk kontrakciós erejét mérte termosztált (36,5 °C), karbogénnel (95% O2 és 5% CO2) buborékoltatott Krebs-oldattal feltöltött izolált szervi kádakban. Az érgyűrűkhöz 120 perc inkubáció után (melyet a Krebs-oldattal való mosásokon kívül csak egy 2 perces, 10 nmol/l noradrenalinnal félidőben végzett edzés szakított meg) 20 nmol/l noradrenalint adtunk, majd a kontrakciós erő stabilizálódása után acetilkolin koncentráció-hatás görbét vettünk fel rajtuk. Az acetilkolin kiváltotta endothelfüggő arteriális relaxáció mértéke egyik koncentrációnál sem különbözött szignifikánsan a négy csoport között, az érgyűrűk viselkedésük alapján homogén populációt képeztek. A metformin, semaglutid és empagliflozin tehát jól dokumentált kedvező hatásaikat az endothelfunkció közvetlen befolyásolása nélkül fejtik ki. Tématámogatás: GINOP-2.3.4-15-2016-00002, TKP2020-NKA04, 2020-4.1.1-TKP2020, TKP2021-EGA-18

Témavezető: Dr. Gesztelyi Rudolf és Dr. Viczján Gábor

A SARS-CoV-2 fertőzés kezdeti lépése a vírus tüskefehérjék kötődése a gazdasejt membránjában található ACE2 fehérjékhez, amelyet a sejtbe történő felvétel követ. Korábban kimutattuk, hogy a sejtmembránból koleszterint kivonó ciklodextrinek gátolják a tüskefehérjék kötődését és internalizációját az ACE2-t tartalmazó lipidtutaj mikrodomének roncsolása révén. Bár hasonló kedvező hatásokat felvetettek a statinok esetén is, a klinikai eredmények nem egyértelműek. A statinok hatékony alternatíváját jelentheti a nemrégiben leírt SH42 szintetikus szterolanalóg, amely a koleszterin bioszintézisének másik kulcsenzimét, a 24-dehidrokoleszterol-reduktázt (DHCR24) gátolja és állatkísérletes tanulmányok alapján kedvezőbb hatás- és mellékhatásprofillal bírhat. A vegyület SARS- CoV-2 fertőzésben történő alkalmazhatóságát azonban nem tanulmányozták. Célunk az volt, hogy megvizsgáljuk az SH42 hatását a sejtmembrán laterális szerveződésére, az ACE2 fehérjék megoszlására, valamint három klinikailag releváns (WT, Delta és Omikron Ba1) SARS-CoV-2 variáns tüskefehérje kötődésére és internalizációjára, és összevessük azt a pozitív kontrollként alkalmazott atorvastatinnal. ACE2-t és TMPRSS2-t stabilan expresszáló humán embrionális vesesejtekben (HEK/ACE2+TMPRSS2) kvantitatív konfokális mikroszkópia és a környezeti paraméterekre szenzitív F66 fluorofór segítségével kimutattuk, hogy mind az atorvastatin, mind az SH42 szignifikánsan csökkenti a lipidtutajok integritását, amely a lipidtutaj-ACE2 kolokalizáció csökkenésével, valamint áramlási citometriás méréseink alapján a sejtfelszíni ACE2 expresszió csökkenésével jár együtt. Áramlási citometria során a HEK/ACE2+TMPRSS2 és az ACE2-t endogén módon expresszáló Calu-3 tüdő adenokarcinóma sejteken is mindkét kezelés dózisfüggően csökkentette a fluoreszcensen jelölt tüskefehérje variánsok ACE2 kötését, hasonlóan azok intracelluláris felvételéhez, amelyet 3D-s kvantitatív konfokális mikroszkópiával határoztunk meg. Az SH42 által okozott változások mértéke az atorvastatinhoz képest szignifikánsan nagyobbnak bizonyult már a legkisebb, biológiai szempontból releváns 10 nM-os koncentráció esetén is. Eredményeink alapján a DHCR24 inhibitor SH42 szignifikánsan csökkenti a SARS-CoV-2 tüskefehérjék kötődését és sejtbe történő felvételét, így figyelembe véve a statinokhoz képest kedvezőbb hatásprofilját alkalmazása kedvező lehet a COVID-19 kiegészítő terápiájában. EKÖP-24-2-DE-205, EKÖP-24-4-II-DE-74, OTKA FK143400, OTKA FK146740

Témavezető: Dr. Zákány Florina és Dr. Kovács Tamás