Adipose tissue is crucial to maintain energy balance. The two types of adipocytes are brown adipocytes, which aid in thermogenesis, and white adipocytes, which primarily store energy. Understanding the mechanisms that regulate adipocyte development and function is critical, especially in obesity. We aimed to study the potential role of neuropeptide FF receptor 1 (NPFFR1) in adipocyte development. NPFFR1 has been implicated in regulating energy metabolism and adipose tissue remodeling, making it a promising target for understanding adipocyte hypertrophy. We studied inguinal adipose tissue specimens from wild-type (WT) mice and NPFFR1 knockout (NPFFR1-KO). Sections were stained with Masson’s trichrome to assess general morphology and adipocyte size, and immunohistochemistry was performed for LIM Homeobox Protein 8 (LHX8) and uncoupling protein 1 (UCP1). LHX8 was chosen as it is associated with adipocyte differentiation, while UCP1 is a marker for thermogenic activity in brown adipose tissue. We measured the area of adipocytes to evaluate the prevalence and distribution of hypertrophic cells and counted the number of LHX8- and UCP1-positive nuclei to assess nuclear positivity. Our findings demonstrate that NPFFR1-KO mice consistently exhibited a higher percentage of hypertrophic cells at 8 weeks of age than their wild-type counterparts across all staining methods. The high number of white adipocytes indicates a role for NPFFR1 signaling in the regulation of adipocyte size. NPFFR1-KO animals show decreased nuclear positivity and a higher percentage of hypertrophic cells in LHX8-stained tissues, suggesting a disruption of differentiation pathways. UCP1-stained samples also revealed a higher proportion of hypertrophic cells in NPFFR1-KO mice but a reduced number of UCP1-expressing cells, suggesting altered regulatory mechanisms in thermogenic adipocytes. To conclude, our findings show that the lack of NPFFR1 leads to adipocyte hypertrophy. NPFFR1 is known to regulate energy expenditure and fat development by influencing both adipocyte differentiation and thermogenic activation. To gain a more thorough understanding of how NPFFR1 affects energy balance and adipose tissue remodeling, future studies should focus on elucidating the molecular processes underlying these findings. Keywords: adipose tissue, hypertrophy, NPFFR1, trichrome staining, LHX8, UCP1, adipocyte morphology, metabolic disorders, white adipocytes, thermogenesis

Témavezető: Dr. habil Tamás Röszer

Sudden Unexpected Death in Epilepsy (SUDEP) is recognized to be equally prevalent in both adults as well as in children and young people (CYP). Lower and middle-income countries (LMICs) compared to high-income countries (HIC) have a higher prevalence of epilepsy. Due to various barriers, research on SUDEP is limited in LMICs such as India, especially in CYP. Our aim was to investigate SUDEP awareness and attitudes in communication to carers/parents and CYP in one of the 28 states of India, Tamil Nadu, having an estimated population of 80 million. A cross-sectional survey of Likert-type response questions using corroborated themes was disseminated among pediatric doctors through a network in Tamil Nadu. Utilized techniques included exponential snowballing leading to convenience non-probability sampling. The inquiry included questions related to demographics as well as SUDEP related topics such as awareness, knowledge, and the importance of counseling. Additionally, questions related to SUDEP education were included to gauge the possible need for training. Descriptive statistics were used for analysis. With a total of 150 consenting respondents, a majority were males (60.0%), with more than 10 years of practice (80.7%), were private practitioners (51.3%) and working in urban areas (94%). A large percentage of the participants saw more than 100 children per month (71.3%), with more than half of the participants (66%) seeing less than 10 children with epilepsy per month. Over a third (35%) did not know of SUDEP, while less than half of the participants (40.7%) had ever counseled CYP and/or their carers on SUDEP. Nearly three quarters (73.3%) recognized the need for training on SUDEP risk and communication. There is a significant lack of SUDEP awareness and knowledge among pediatricians in Tamil Nadu, India. This could be seen as a representation of the awareness and knowledge of SUDEP and epilepsy related risks across India. The use of virtual training and different forms of education could help bridge the gap in knowledge.

Témavezető: Dr. Rohit Shankar és Dr. Tamás Oláh

In Hungary, 300-350 new leukemia cases are diagnosed annually, 70-75% of which are acute myeloid leukemia (AML). Among these, acute promyelocytic leukemia (APL) is a specific subtype of AML characterized by the t(15:17)(q24) translocation, which leads to the formation of the PML/RARA fusion protein. The treatment of APL has evolved significantly over the years. The most notable breakthrough was the introduction of ATRA in the treatment which led to a significant reduction in severe coagulopathy and high mortality rates. Later, it was proven that combining ATO improved the effectiveness of the induction therapy, while recent data suggest that zinc acts as a global conformational regulator of many proteins and transcription factors, playing a role in regulating apoptotic processes. Our research hypothesis is that the combination of zinc, through its effects on transcription factors, contributes to the effectiveness of ATRA and ATO treatments, thereby increasing treatment efficacy while reducing the severity of side effects by lowering the doses of the drugs used. Our initial studies were focused on dose-finding and toxicity assays of ATRA, ATO, and zinc on promyelocytic leukemia (NB4, HL-60) and monocytic myeloid (THP-1) cell lines, based on the current international literature. For ATO, the dose range was 0.5 – 32.0 µM, and for ATRA, it was 1 – 128 µM. The EZ4U proliferation/cytotoxicity assay was used for these studies, and absorbance was measured with a multimode microplate reader. Our studies showed that ATO was less effective on the monocytic THP-1 cell line but had a significant effect on the promyelocytic cell lines (NB4, HL-60). Based on this, in combination therapies, the ATO dose was reduced to 0.03125 µM. We confirmed that the ATRA concentrations used in combination (0.1-1.0 µM) were not toxic to the cell lines. In our combination experiments, we observed that the combination of ATRA and ATO was more effective than ATO alone in both promyelocytic cell lines, especially in the NB4 cell line, whereas it had only a mild effect on the monocytic THP-1 cell line. Further studies are planned to investigate the synergism between the aforementioned drugs and zinc in the tested cell lines, determining the combination indices and dose-reduction index. In the most effective treatment combination, we also plan to examine the changes in the mRNA expression patterns of the cells, with particular attention to changes in the expression of transcription factors.

Témavezető: Dr. Miklós Petrás és Prof. Dr. Csongor Kiss

Bevezetés: A kevésbé invazív surfactant terápia és a korai folyamatos pozitív légúti nyomás (LISA-nCPAP) együttes alkalmazása hatékony stratégia az RDS kezelésében, még az extrém koraszülöttek esetében is. Az a tény, hogy a LISA- ban részesülő koraszülöttek 23-62%-ánál nem kerülhető el gépi lélegeztetés az első 72 órában, felveti olyan magas rizikójú alpopulációk jelenlétét, amelyekben a kevésbé invazív technikák sikerességének kisebb az esélye. Irodalmi adatok alapján ilyen kivételt képezhetnek a chorioamnionitissel szövődött terhességből született koraszülöttek is. Célkitűzés: A szövettanilag igazolt chorioamnionitis 33. gesztációs héttől fiatalabb koraszülöttek RDS kezelésére, valamint korai és késői neonatális kimenetelre gyakorolt hatásának vizsgálata. Módszerek: Az adatgyűjtést retrospektív módon, az írott és elektronikus dokumentáció elemzésével végeztük. A vizsgálati csoportok összehasonlításhoz diszkrét változók esetében Khí-négyzet, a folytonos változóknál pedig T- próbát használtunk. Eredmények: A 2022-ben 33. gesztációs hét előtt született és a DE KK Gyermekgyógyászati Klinikán ellátott 96 koraszülöttből 55 esetében történt meg a placenta szövettani vizsgálata. A placenta lelettel rendelkező koraszülötteket két csoportba osztottuk, a 31 fős kontroll csoporttal szemben a chorioamnionitis (CHOR) csoportba 24, szövettanilag igazolt infekciós placenta lelettel rendelkező anya koraszülöttje tartozott. A két csoport a főbb neonatalis mutatók tekintetében homogénnek számított. A kontroll és chorioamnionitis csoport között nem találtunk eltérést a sikeres (gépi lélegeztetés elkerülése az első 72 órában) korai CPAP tekintetében (kontroll: 64,5% vs. CHOR: 47,8%, p=0,27). A két csoportban megegyezett a surfactant igény (kontroll: 87,1% vs. CHOR: 73,9%, p=0,12) és a LISA technikával adott surfactant terápia aránya is (kontroll: 77,8% vs. CHOR: 47,1%, p=0,053). A chorioamnionitises csoportban a csak LISA-nCPAP terápiával kezelt koraszülöttek morbiditás nélküli túlélése nem tért el a kontroll csoportban hasonlóan kezeltekhez viszonyítva (kontroll: 52,4% vs. CHOR: 50%, p=0,26). Megbeszélés, következtetés: Eredményeink szerint szövettanilag igazolt chorioamnionitis esetén nem indokolt a non- invazív betegellátási szemlélet felfüggesztése. Munkánkat limitálja a relatíve kis esetszám, mely nem tette lehetővé a chorioamnionitis súlyossága szerinti alcsoportok szelektív vizsgálatát.

Témavezető: Dr. Balajthy András

Bevezetés: A kissejtes tüdőrák (SCLC) egy agresszív, rossz prognózisú malignitás, amely gyors növekedése és korai metasztázisképzése miatt különösen nagy kihívást jelent. Legfőbb etiológiai tényezője a dohányzás. Az SCLC átlagos túlélési ideje kezeletlen esetben 2-4 hónap, míg megfelelő kezelés mellett is mindössze 8-13 hónap. A kemoterápia kiválasztása során az orvosok számos tényezőt vesznek figyelembe, beleértve a laboratóriumi paramétereket, köztük a gyulladásos mutatókat, mint a fehérvérsejtszám (WBC), neutrofil-limfocita arány (NLR), C -reaktív protein (CRP), máj- és vesefunkciós értékek), valamint a betegség stádiumát, általános állapotát. A gyulladásos biomarkerek összefüggése a betegség kimenetelével azonban nem ismert pontosan. Célkitűzés és módszerek: Vizsgálatunk célja az SCLC betegek kezelésének, gyulladásos laborparamétereinek és túlélési adatainak összefüggéseinek elemzése volt. Retrospektív adatelemzést végeztünk a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Tüdőgyógyászati Tanszékén 2018 és 2024 között diagnosztizált betegek adatainak felhasználásával. Elemeztük a betegek első kemoterápiás ciklusa előtti gyulladásos és egyéb laborparamétereit (pl. WBC, NLR, CRP), a kapott kemoterápiák típusát, és összevetettük az adatokat a teljes túlélési idővel, különös tekintettel arra, hogy a betegek elérték-e az egyéves túlélést. Eredmények: Az elemzés során azt találtuk, hogy 110 SCLC beteg adatai alapján az egyéves túlélés tekintetében a Kaplan-Meier (KM) görbék nem, de az ezt követő években szignifikánsan eltértek a WBC, NEU, NLR, CRP és AP értékektől, valamint a kezelés típusától függően. Az első kemoterápia előtti normál tartományba eső laborparméterekkel rendelkező betegek cisplatin kezelés után egy év elteltével jobb túlélést mutatnak, mint carboplatin kezelés után. Következtetés: Eredményeink rávilágítanak arra, hogy a gyulladásos laborparaméterek fontos prognosztikai szerepet játszhatnak az SCLC betegek túlélésében. Bár egy év után kevés beteg élt túl, a kapott eredmények figyelem felkeltőek, és hozzájárulhatnak egy személyre szabottabb döntéshozatali folyamat kialakításához a jövőben.

Témavezető: Dr. Kissné Prof. Dr. Horváth Ildikó

Bevezetés: A veleszületett központi idegrendszeri fejlődési rendellenességek között az egyik leggyakoribb az in utero diagnosztizált hydrocephalus, mely a perinatalis mortalitás és gyermekkori morbiditás vezető okai közé tartozik. Korai felismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy a szülők időben értesülhessenek a diagnózisról, ezzel lehetőséget kínálva többek között a terhesség kimenetelének eldöntéséről, valamint a szükséges műtétekre vonatkozó hozzájárulásról. Az eredményes tájékoztatáshoz ugyanakkor, megfelelő klinikai adatokra van szükség, mely tartalmazza a gyermekek gyógykezelésének, valamint kilátásainak, minél pontosabb ismeretét. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az in utero és postnatalisan diagnosztizált idegrendszeri fejlődési rendellenességek meghatározása volt, kiemelve a veleszületett hydrocephalus megjelenését a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DE KK) Gyermekklinikán és a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. Módszer: Az adatok elemzése az UD MED kórházi betegdokumentációs rendszerből történt retrospektív vizsgálattal, a 2016.01.01. és 2023.12.31. közötti időszakból. Legelőször BNO kód (Q0390) alapján válogattuk ki a hydrocephalussal diagnosztizált csecsemőket, akik a 36. hét után születtek, majd az UD MED rendszer használatával azonosítottuk az intrauterin diagnózis és postnatalis, megerősítő képalkotók időpontját, a gestatiós kort, a szülés módját és helyét, valamint a megtörtént műtétek időpontját és típusát. Ezen felül azonosítottuk a megadott időszakban, azokat az idegrendszeri fejlődési rendellenességgel diagnosztizált terhességeket, melyek a diagnózis következtében megszakításra kerültek a Klinikai Központban, majd összevetettük ezen rendellenességek gyakoriságát a Magyarországon VRONY adatbázisba bejelentett esetek számával. Eredmények: Magyarországon a központi idegrendszeri (KIR) veleszületett fejlődési rendellenességek gyakorisága a megadott időszakban 1,67-1,97 ezrelék volt, míg a DE Klinikai Központjában ezeknek az eseteknek a 14,77-31,21%-a került felismerésre. A hydrocephalussal diagnosztizált csecsemők száma 53 volt, míg a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, KIR fejlődési rendellenesség miatti terhesség megszakítások száma 256 volt, ez az összes VRONY adatbázisba bejelentett eset 25,10%-a. A magyarországi esetekhez viszonyítva, a Szülészeti Klinikán 11,36-26,11% volt a KIR fejlődési rendellenesség miatti terhesség megszakítás, míg 1,19-6,49% volt a hydrocephalussal született csecsemők aránya a Gyermekklinikán. Összegzés: Eredményeink alapján elmondható, hogy hazánkban ugyan a KIR-i fejlődési rendellenességek kis hányadban fordulnak elő, a DE KK-ban viszont országos szinten nagy arányban diagnosztizálják azt.

Témavezető: Dr. Nagy Andrea

Bevezetés: A post-COVID-szindróma a tünetek tartós fennmaradását vagy új szövődmények kialakulását jelenti az akut COVID-19 utáni felépülést követően. A WHO szerint 144,7 millió embernél alakult ki post-COVID állapot, mellyel mai napig sokan küzdenek. A COVID-19 tartós tüneteiről, szövődményeiről és következményeiről, mint például a tüdő-, szív- és érrendszeri, neurológiai és pszichológiai hatásokról világszerte számolnak be; ugyanakkor a háttérben álló etiológia tisztázatlan, így nincs oki kezelés sem. Célkitűzés: Egy új patomechanizmust vizsgáltunk e tünetek magyarázatára: a vírus autoimmun folyamatokat indíthat el, melynek során a szervezet saját fehérjéi ellen kezd antitesteket termelni. Módszerek: Western-blot-alapú megközelítést alkalmaztunk a betegek szérumában lévő, tüdő elleni autoantitestek kimutatására. Először a homogenizált emberi tüdő szövetben lévő fehérjéket méret alapján gélelektroforézissel szétválasztottuk. Ezután nitrocellulózmembránra vittük át őket, majd a membránt post-COVID-os betegek szérumával inkubáltuk (1:1000 hígításban). Végül egy enzimhez kötött, humán immunglobulinra specifikus másodlagos antitest mutatja ki a saját fehérjét felismerő antitestek kötődését. Eredmények: 110 közül 32 páciens szérummintájából (29%) mutattunk ki IgM vagy IgG izotípusú tüdőszövet elleni autoantitestet. IgM típusú antitestek a páciensek 20%-ában, míg IgG típusú a páciensek 12%-ában volt jelen. 24 páciensnél egy későbbi vizitnél levett szérummintával is rendelkeztünk. Ezen 24 beteg közül az első viziten 6 beteg volt pozitív IgM antitestre, ennek ellenére egyikőjüknél sem jelent meg IgG antitest a második vizitre. Ezzel szemben a négy IgG- pozitív beteg mindegyike IgG-pozitív maradt a második viziten. Az IgM és IgG izotípusú autoantitestek eltérő molekuláris tömegű antigéneket ismertek fel (p<0.0001). Az antitestek megléte a neurogén tünetekkel szignifikáns összefüggést mutatott, mint például a szaglás (p=0.004) vagy ízérzékelés (p=0.004) elvesztése. Konklúzió: Kutatásunk a post-COVID esetén perzisztáló IgM-típusú antitestekre vetít fényt, melynek potenciális oka az izotípus váltás elmaradása. Emellett a nagy affinitású autoantitestek az őket neutralizáló folyamatok elégtelenségére utalnak. Végül, ezek az autoantitestek hozzájárulhatnak bizonyos tünetek fennmaradásához, megjelenéséhez post-COVID kórképekben. Eredményeink ebben az esetben az oki kezelés lehetőségét vetik fel.

Témavezető: Prof. Dr. Tóth Attila

Bevezetés Respirációs distressz szindrómában szenvedő koraszülöttekben a kevésbé invazív surfactant adás (LISA) részesítendő előnyben. Az eljárás során alkalmazandó analgoszedációt illetően nincs konszenzus. Célkitűzés A LISA során alkalmazott nalbufin analgoszedáció vizsgálata koraszülöttekben. Anyag, módszer 2019. decembere és 2024. novembere között végzett prospektív adatgyűjtés post hoc analízise. A vizsgálati periódusban a LISA az aktuális helyi protokoll szerint történt, a rutin nonfarmakológiai analgoszedációt követően a nalbufin adásának szükségéről a beavatkozást végző neonatológus egyedi megfontolás alapján döntött. Az elsődleges kimenetel a bármely kedvezőtlen esemény (apnoe, bradikardia, szaturációesés, sérülés vagy vérzés, surfactant diszpozíció vagy regurgitáció) előfordulása volt, mely mellett külön-külön megvizsgáltuk azok incidenciáját és az elhárításukra végzett beavatkozások számát (oxigén koncentráció emelése, kilégzésvégi nyomás emelése, taktilis stimuláció, légúti szívás, surfactant adás felfüggesztése vagy befejezése), illetve a LISA technikai kivitelezésének paramétereit. A folyamatos változókat Mann-Whitney vagy T-próbákkal, a kategorikusokat Fischer-féle egzakt vagy Khi-négyzet tesztekkel vizsgáltuk. Szignifikánsnak tekintettük az eltéréseket p<0,05 esetén. Eredmények A vizsgálatba 71 koraszülöttet választottunk be, melyek közül 45 esetben nem történt farmakológiai analgoszedáció, 26 beteg részesült nalbufin adásában. A vizsgálati csoportok homogénnek bizonyultak a gesztációs idő (29,06±2,37 hét vs 30,35±3,06 hét, p=0,07), a születési súly (1281±480 gramm vs 1521±625 gramm, p=0,098) és a surfactant dózisa (200±25 vs 195±29, p=0,399) tekintetében. Nem észleltünk szignifikáns különbséget az elsődleges kimenetel (75,6% vs 88,5%, p=0,23), az egyes kedvezőtlen események előfordulása, illetve az azok kapcsán elvégzett intervenciók tekintetében. A LISA azonos arányban volt sikeres a két vizsgálati csoportban (73,3% vs 69,2%, p=0,787). A nalbufin adásban részesülőkben a hangszalagok mozgása a Viby-Mogensen intubációs pontrendszer szerinti megoszlás alapján kedvezőbbnek bizonyult (p=0,037). A kontroll csoporthoz viszonyítva a nalbufin csoportban a beavatkozás szignifikánsan kevesebb időt vett igénybe (4,58±2,46 perc vs 3,45±1,26 perc, p=0,021). Megbeszélés A nalbufin alkalmazása biztonságos és hozzájárulhat a LISA kivitelezésének optimalizálásához. Pilot vizsgálatunk alapjául szolgálhat egy későbbi randomizált-kontrollált vizsgálatnak.

Témavezető: Dr. Balázs Gergely

Bevezetés: A perszisztáló ductus arteriosus (PDA) esetében fennmarad az aorta és az arteria pulmonalis között az összeköttetés a korai perinatális kort követően is, ami a tüdő elárasztásához vezethet. Célkitűzés: A tanulmány célja, hogy felmérje a PDA előfordulását, az erre irányuló kezelés módját és összehasonlítsa a PDA-ban szenvedő és azzal nem érintett koraszülöttek kimenetelét. Módszerek: A DEKK Neonatális Intenzív Centrumában (NIC) 2012-2023 között, a 22-29. terhességi hétre, helyben világra jött koraszülöttek egészségügyi informatikai rendszerben rögzített adatait elemeztük. A PDA diagnózisát echokardiográfiás vizsgálattal állították fel. Adatokat gyűjtöttünk: mortalitás, PDA, súlyos necrotizáló enterocolitis (NEC), súlyos retinopathia prematurorum (ROP), súlyos bronchopulmonalis dysplasia (BPD), súlyos peri-/intraventricularis hemorrhagia (PIH), késői fertőzés, mortalitás, ibuprofen kezelés és ductus ligatura előfordulásáról. Eredmény: A vizsgálatba 605 koraszülött került bevonásra. 230 (38,0%) koraszülöttnél állították fel a PDA diagnózisát, 181 (29,9%) részesült ibuprofen kezelésben, 18 esetben (3,0%) végeztek ductus ligaturát. A DEKK NIC-ben a VON centrumokkal összehasonlítva a PDA előfordulása között nem volt különbség (38,0% vs. 35,1%; p=0,1474), ugyanúgy, mint a ductus ligatura alkalmazásában (3,0% vs. 5,1%, p=0,0664), a DEKK NIC-ben szignifikánsan gyakrabban történt ibuprofen kezelés (29,9% vs. 6,0%; p<0001). A PDA-val diagnosztizált (n=230) és a PDA-val nem diagnosztizált (n=374) újszülöttek csoportjai között szignifikáns eltérést tapasztaltunk a mortalitásban (14,3% vs. 7,7%; p<0,0095), a súlyos ROP ( 16,5% vs. 2,9%; p<0,0001), a súlyos PIH (21,3% vs. 6,9%; p<0,0001) és a késői fertőzés ( 20% vs. 9,0%, p<0.00016), a súlyos BPD (34,3% vs. 12,5%; p<0.0001 ) előfordulásában, a sebészi NEC ( 6,0% vs. 3,2%; p=0.13729) előfordulásában nem találtunk szignifikáns eltérést. Következtetés: A DEKK NIC-ben a PDA és ductus ligatura előfordulása hasonló, míg az ibuprofen kezelés gyakoribb a VON centrumok átlagához képest. A PDA-ban szenvedő koraszülöttek között gyakrabban fordult elő súlyos ROP, súlyos BPD, súlyos PIH, késői fertőzés és magasabb a mortalitásuk is.

Témavezető: Dr. Riszter Magdolna

Bevezetés: Az interstitialis tüdőbetegségek (ILD) a tüdő parenchymáját érintő, heterogén kórképek csoportja, amelyek diagnózisa multidiszciplináris ILD-team segítségével történik. A klinikai tünetek, képalkotó vizsgálatok és patológiai leletek együttes értékelése alapvető a pontos diagnózis felállításához. Az idiopathiás tüdőfibrózis (IPF) különösen nagy kihívást jelent, progresszív lefolyása és magas mortalitása miatt az antifibrotikus kezelések hatékonyságának vizsgálata kiemelt fontosságú. Célkitűzések: A kutatás célja az ILD diagnosztikai és terápiás megközelítéseinek pontosítása, valamint az antifibrotikus kezelések hatékonyságának és biztonságosságának elemzése . Emellett a komorbiditások és a betegség lefolyásának összefüggéseit kívántuk feltárni, különös tekintettel a betegség kimenetelét negatívan befolyásoló tényezőkre. Módszerek: A kutatás retrospektív elemzésen alapult, amely során a 2018 és 2023 között az ILD-teamen bemutatott betegek adatait dolgoztuk fel. A bevont betegek legalább két légzésfunkciós mérési eredménnyel rendelkeztek, amelyek között legalább hat hónap telt el. A betegeket a nemzetközi irányelvek alapján osztályoztuk ILD csoportokba. A légzésfunkciós paraméterek (FEV1, FVC, DLCO%) változásainak elemzése mellett a Tukey és Dunn tesztek segítségével elkülönítettük az alcsoportokat, és a komorbiditások betegségkimenetelre gyakorolt hatását néztük meg Cox-regressziós modellekkel. Az antifibrotikus kezelések hatékonyságát és mellékhatásait különböző betegcsoportokban értékeltük. Eredmények: Az elemzés alapján az ILD különböző alcsoportjainak légzésfunkciós paraméterei szignifikáns különbségeket mutattak. A Cox-modell szerint a hyperszenzitív pneumonitis, a tuberkulózis és a szkleroderma szignifikánsan negatívan befolyásolta a betegség kimenetelét. Marginálisan szignifikáns hatást mutatott a tüdődaganat és a sarcoidosis. A különböző terápiák, mint például a cyclophosphamide és medrol, szintén szignifikáns pozitív hatással bírtak. Következtetések: A kutatás rámutatott a légzésfunkciós paraméterek jelentőségére az ILD altípusainak elkülönítésében és a betegség prognózisának megítélésében. A negatívan befolyásoló társbetegségek kiemelt figyelmet igényelnek, mivel jelentős mértékben rontják a kimenetelt. Az antifibrotikus kezelések és az immunszuppresszív terápiák eredményességének megállapítása megerősítette a multidiszciplináris megközelítés és az egyénre szabott kezelés fontosságát az ILD betegek ellátásában.

Témavezető: Dr. Sárközi Anna