Over the past years, it has been observed that tumor growth and the extent of their aggressiveness are largely affected by the tumor microenvironment (TME). There is a complex interplay between the malignant cells and pathologically- activated, immune and non-immune cells of the TME supporting tumor progression and resistance to classical and immunotherapies. In addition to regulatory T-cells, suppressor myeloid cells including tumor-associated macrophages (TAMs) and myeloid-derived suppressor cells (MDSCs) play a fundamental role in suppressing anti-tumor immune responses. Our group has found delayed tumor growth in mice deficient for the scaffold protein Tks4 (Tyrosine kinase substrate with four Src homology 3 domains). Although Tks4 has been shown to be essential for the organization of lamellipodia, podosomes and invadopodia, all key components of cellular motility as well as tumor progression, its function in the development of the immunosuppressive TME is unknown. We hypothesize that delayed tumor growth results from a defective suppressor mechanism of TAMs or MDSCs in the absence of Tks4. In this study, we analysed the production of reactive oxidative species (ROS) by wild-type or Tks4-deficient murine MDSCs differentiated from bone marrow in the presence of GM-CSF and IL-6. Wild-type or Tks4-deficient MDSCs were pre-treated or not with LPS, loaded with Dichlorodihydrofluorescein Diacetate (DCF-DA). ROS production was induced by Phorbol 12-Myristate 13-Acetate (PMA). Fluorescence was detected by flow cytometry over a 10-minute period for each sample. We detected significantly lower ROS in Tks4-null cells compared to wild-type, suggesting that Tks4 is required for the assembly of the multiprotein phagocyte oxidase enzyme complex in MDSCs. Our results identify Tks4 as a component essential for efficient ROS-production and suppressor function of MDSCs, as well as a potential clinical target to improve the efficiency of immunotherapies. Future studies should address the potential involvement of Tks4 in the regulation of other suppressor mechanisms, including NO-production and Arginase activity or changes in cytokine production. Funding: 1) National Research, Development and Innovation Office – NKFIH 131708, 2) HUN-REN–UD Cell Biology and Signaling Research Group, Debrecen

Témavezető: Dr. Arpad Lanyi és Dr. Adrienn Gyongyosi

Escherichia coli is a gram-negative, commensal and ubiquitous bacterium that can occur as an opportunistic pathogen. Several serotypes of this species can cause severe disease and outbreaks worldwide. With the increase in cases of antimicrobial resistance, the need for alternative therapies has become a public health priority. Phage therapy has been proposed to combat multidrug-resistant bacteria as a sole or combined therapy. The aim of this study was to analyze the antimicrobial resistance of ten E. coli strains provided by the One Health Institute of the University of Debrecen, to isolate the most effective bacteriophages against these strains and to perform a bioinformatic analysis on their genomic data. The disc diffusion test was performed to evaluate the antimicrobial resistance of the strains. The spot test was used to isolate bacteriophages against each strain from 15 wastewater samples from Budapest, Hungary. The efficiency of the isolated bacteriophages was then determined against all strains and the most effective ones were sequenced using the Oxford Nanopore MinION platform. The ten E. coli strains were all ESBL-positive and nine of them were resistant to at least four of the antibiotics tested, but all were sensitive to carbapenems. After enrichment and filtering, 127 phage-containing samples were collected, which were then tested against every other strain besides the host. The phages of the 19 most effective samples were precipitated with PEG-8000 and the phages’ whole-genome were sequenced. 23 genomic sequences of phages were obtained from 12 samples, of which 22 were virulent and one was temperate. Their genome sizes varied from 37 to 129 kb, and no virulence factors or resistance genes were found. Most of the isolated phages originated from the family Autographiviridae (15), a smaller proportion from the families Mesyanzhinovviridae (4), Drexlerviridae (2), Straboviridae (1) and Demerecviridae (1). The number of coding sequences in the genomes varied from 58 to 168, most of which were hypothetical proteins.

Témavezető: EVELIN SZOTÁK és ESZTER DEMKÓ-FIDRUS

Background: Post-COVID syndrome (long-COVID) encompasses a range of persistent symptoms that remain poorly understood. Emerging evidence suggests that vascular autoantibodies may contribute to chronic inflammation and endothelial dysfunction in these patients. This study aims to investigate the presence of vascular autoantibodies in post- COVID individuals and their potential associations with demographic factors, immune activity, and clinical outcomes. Objective: To assess vascular autoantibody presence, focusing on the distribution of IgG and IgM antibodies and their potential links to demographic characteristics and immune persistence in long-COVID patients. Methods: Serum samples from 73 post-COVID patients were analyzed. Vascular autoantibody profiles were assessed using gel electrophoresis and Western blot techniques, with proteins from internal mammary arteries separated via SDS-PAGE, and transferred onto nitrocellulose membranes. Primary antibodies specific to vascular autoantigens were used to detect target proteins, and chemiluminescent secondary antibodies were used for visualization. Statistical analyses examined differences in antibody production by demographic and clinical characteristics. This study was approved by the Hungarian Medical Research Council (IV/2505–3/2021/EKU). Results: Of the 73 serum samples, 28 (38.36%) were positive for vascular autoantibodies, with 44 autoantibodies detected in total. Among these, 17 (38.63%) were IgG, and 27 (61.36%) were IgM, suggesting prolonged immune activation in certain patients. Female autoantibody-positive patients exhibited higher ranks of antibody production than males (Mann-Whitney U = 2347, p = 0.0325), indicating a stronger immune response. No significant correlations were found between autoantibody presence and other demographic, clinical, or laboratory values. Conclusion: This study highlights the persistence of vascular autoantibodies in post-COVID patients, particularly IgM antibodies, suggesting ongoing immune activation. The higher antibody production in females indicates potential gender-based differences in immune responses. While direct clinical correlations were limited, these findings emphasize the need to explore immune persistence and demographic factors in shaping long-term outcomes. Future research should prioritize longitudinal studies to understand the trajectory of autoantibody production and its implications for disease progression and management.

Témavezető: Dr. Tóth Attila

Hivatásos I-es típusú interferon (IFN) termelő sejtekként a plazmacitoid dendritikus sejtek (pDS) az I-es típusú IFN- ek által mediált gyulladások legfőbb koordinátorai. Az általuk termelt I-es típusú IFN-ok egyaránt elengedhetetlenek a hatékony antivirális és antitumor immunválaszokhoz, azonban túltermelésük autoimmun gyulladások kialakulásához vezethet. A pDS-ek megfelelő aktiválódásához nélkülözhetetlenek a sejtek közötti homotípusos interakciók. A sejtfelszíni ko-receptorokként működő szignalizációs limfocita aktivációs molekula család (SLAMF) tagjai kiemelkedő szereppel bírnak az immunválaszok szabályozásában azáltal, hogy biztosítják a sejtek közötti homotípusos interakciókat. Bár a SLAMF receptorok jelentősége a sejtek közötti kommunikációban jól ismert, pontos szerepük a pDS-ek által közvetített immunválaszokban még nem teljesen tisztázott. Így célunk, hogy átfogóan jellemezzük a SLAMF receptorok alap-, és aktiváció-indukált expressziós mintázatát a humán pDS-ekben, valamint feltárjuk szerepüket a pDS-ek homotípusos interakcióiban. Módszerek: A humán pDS-eket különböző Toll-szerű receptor (TLR) agonistákkal kezeltük időfüggő módon, majd a SLAMF receptorok expressziós mintázatát mRNS szinten Q-PCR módszerrel, protein szinten western blottal elemeztük. A SLAMF receptorok siRNS-mediált csendesítését követően a pDS-ek citokin termelését ELISA módszerrel vizsgáltuk. Eredmények: Megállapítottuk, hogy habár mind a 9 féle SLAMF receptor mRNS szintű expressziója fokozódik TLR aktivációt követően, főként a SLAMF2 és a SLAMF7 mutat nagymértékű mRNS expressziót a pDS-ekben. Western blottal igazoltuk, hogy a SLAMF2 alap szinten is kifejeződik a pDS-ekben, míg a SLAMF7 csak TLR agonistákkal történő aktivációt követően indukálódik. Ezenkívül western blot vizsgálataink a receptorok különböző glikozilációs formáinak jelenlétét is feltárták. Továbbá mind a SLAMF2 és mind a SLAMF7 specifikus siRNS-ekkel történő csendesítése szignifikánsan csökkentette a TLR-aktivált pDS-ek IFN-α szekrécióját, ugyanakkor az IL-6 és TNF citokinek szintje csak SLAMF2 csendesítést követően csökkent. Így a SLAMF7 a pDS-ek I-es típusú IFN válaszának, míg a SLAMF2 az IFN, IL-6 és TNF citokin válaszainak pozitív szabályozója is lehet. Konklúzió: Eredményeink szerint a SLAMF receptorok általi homotípusos sejt-sejt interakciók kulcsfontosságú szerepet játszhatnak a pDS-ek aktiválásában és az általuk közvetített gyulladásos folyamatok szabályozásában.

Témavezető: Dr. Pázmándi Kitti Linda

Bevezetés: A sejtek közötti homo-, illetve heterotípusos interakciókat biztosító szignalizációs limfocita aktivációs molekula család (SLAMF) tagjai esszenciálisak az immunsejtek fejlődéséhez, differenciálódásához, éréséhez, aktivációjához és ezáltal a megfelelő immunválaszok kialakításához. A SLAMF receptorok jelentősége főként a limfociták esetében ismert, míg a dendritikus sejtekben (DS) kevésbé feltárt, holott a DS-ek a veleszületett immunitás nélkülözhetetlen elemei, melyek altípusai különböző effektor funkcióval és változatos immunmoduláló hatással rendelkeznek, valamint számos patológiás állapot kulcsszereplői. Így célunk a SLAMF receptorok expressziós mintázatának részletes feltárása volt a különböző, specializált immunológiai funkcióval bíró humán DS altípusokban, úgymint az antivirális válaszra specializálódott plazmacitoid DS-ekben és a gyulladásos mieloid DS-ek modelljeiben, a monocita-eredetű DS-ekben (moDS). Módszerek: A humán DS-eket Toll-szerű receptor (TLR) ligandokkal kezeltük időfüggő módon, majd a SLAMF receptorok alap-, és aktiváció-indukált expressziós mintázatát mRNS szinten Q-PCR módszerrel, protein szinten többszínű áramlási citometria segítségével vizsgáltuk. Eredmények: Megállapítottuk, hogy az moDS-ekben a SLAM család 9 tagjából 5 (SLAMF1, 2, 5, 7, 8) erős mRNS expressziót mutat, míg a pDS-ekben csak a SLAMF2 és SLAMF7 expresszálódik magas szinten. Továbbá a SLAMF receptorok eltérő aktiváció-indukált expressziós mintázatát is azonosítottuk a kétféle DS altípusban. A pDS-eknél az összes SLAMF receptor expressziója fokozódott aktivációt követően és főként a késői aktivációs időpontok esetében érte el a maximumot. Ezzel szemben az aktivált moDS-ekben a legtöbb SLAMF receptor mRNS szintje csökkent vagy szignifikáns fokozódást követően visszatért az alapszintre. Az áramlási citometriával végzett, sejtfelszíni protein szintű méréseink eredményei a pDS-ek esetében hasonló SLAMF receptor mintázatot mutattak, mint mRNS szinten. Az moDS-eknél viszont protein szinten eltérő aktiváció-indukált mintázat rajzolódott ki és több SLAMF receptor esetében is a csökkenő helyett növekvő expressziót detektáltunk aktivációt követően, mely a pDS-ektől eltérő szabályozási mechanizmusokra utal. Konklúzió: Eredményeink szerint a különböző DS altípusok eltérő SLAMF receptor mintázatot mutatnak, mely döntően befolyásolhatja a DS-ek specializált immunológiai funkcióit és az általuk közvetített immunválaszok kimenetelét. Támogatás: NKFIH FK22 142782.

Témavezető: Dr. Pázmándi Kitti Linda

Bevezetés: Az érrendszeri, neurodegeneratív, valamint a vese- és májbetegségek, továbbá számos kórkép hátterében a steril gyulladás áll. A steril gyulladás oka leggyakrabban a nekrotikus sejthalál. A nekrózis során felszabaduló DAMP-ok (károsodással összefüggő molekuláris mintázatok) többségében intracelluláris molekulák, amelyeket az immunrendszer normál fiziológiai körülmények közt nem ismer fel. Az utóbbi években több sejthalál útvonalat írtak le, melyek a sejtmembrán integritásának elvesztésével járnak. Ezeket a szabályozott nekrotikus sejthalál folyamatokat eltérő szignalizációs és DAMP-szekréciós útvonalak jellemzik. A makrofágok kulcsszerepet játszanak a DAMP-ok érzékelésében, a gyulladás kialakításában. Emellett a pro-, illetve anti-inflammatorikus (M1/M2) makrofág altípusok képesek szabályozni a gyulladásos és regenerációs folyamatok közötti egyensúlyt is. Célkitűzés: Célunk különböző sejthalálok - apoptózis, nekroptózis, piroptózis és ferroptózis - összehasonlítására alkalmas rendszer létrehozása, majd ezen sejthalál típusok immunológiai kimenetének vizsgálata. A sejthalálformák hatását M0, M1 és M2 makrofágok funkcionális és fenotípusos változásainak monitorozásával teszteljük. Anyagok és módszerek: HT29, Jurkat és MEF sejtvonalakat sejthalál ligandokkal kezeljük különböző sejthalál folyamatokat indukálva. A sejthalál detektálása áramlási citometriával történt propidium-jodid (PI) festés alapján. Az elhalt sejtek felülúszóival kezelt M0, M1 és M2 makrofágok felülúszóiból ELISA módszerrel határoztuk meg a citokinek mennyiségét. Eredmények: A sejtvonalakon beállítottuk a négyféle sejthalál indukálásához szükséges stimulusokat, majd a sejthalál formákra specifikus gátlószerekkel validáltuk a sejthalál típusokat. Különböző makrofág szubpopulációkat kezeltünk a haldokló sejtekkel és azok felülúszóival. Megfigyeltük, hogy az egyes sejthalál típusok eltérő citokinek termelődését indukálták makrofágokban. Az IL-1β termelés a ferroptózist követően az M0 makrofágokban bizonyult a legitenzívebbnek. A TNF termelés a piroptotikus sejtek jelenlétében volt a legmagasabb, ezzel szemben az M0 sejtek IL-6 termelését ennél a sejthalálnál találtuk a legalacsonyabbnak. Eredményeinket a NKFIH K-146330 támogatja. Konklúzió: Eredményeink szerint a sejthalál egyes formái eltérő immunválaszt váltanak ki, ami meghatározhatja az egyes betegségekben betöltött szerepüket is. Eredményeink hozzájárulhatnak különböző gyulladásos kórképek terápiájához.

Témavezető: Dr. Koncz Gábor és Máthé-Burai Sára

A kiméra antigén receptorral (CAR) módosított T sejtek elterjedését jelentősen akadályozzák az autológ alkalmazásból eredő technikai és gazdasági korlátok. Megoldást jelenthetnek a természetes ölősejtekből (NK) előállított CAR-NK sejtek, amelyek nem váltanak ki graft-versus-host betegséget (GvHD), így potenciálisan allogén módon is alkalmazhatóak. Korábbi vizsgálatainkban a T sejt aktivációt fokozó CD28 és/vagy 41BB domént kifejező HER2-CAR NK-92 sejtek jelentős in vitro aktivitást mutattak, ugyanakkor in vivo hatékonyságuk korlátozott volt. Jelen kutatásunkban az NK sejtek jelátvitelét aktiváló 2B4 kostimulációs endodomént építettük be a HER2-CAR konstrukcióba és vizsgáltuk ennek hatását az in vitro és in vivo tumorellenes aktivitásra. Kísérleteinkben NK-92 sejteket retrovirális transzdukcióval módosítottunk 2B4 és/vagy 41BB domént kifejező (II. és III. generációs) HER2-specifikus CAR-okkal, majd áramlási citometriás szortolással a szintetikus receptort több, mint 95%-ban kifejező NK-92 sejtvonalakat állítottunk elő. Kokultúra kísérletekben vizsgáltuk a CAR NK-92 sejtek aktiválódását (IFNγ ELISA) és tumorellenes hatását (ölési assay) HER2-t expresszáló JIMT-1 (trastuzumab rezisztens emlőtumor), illetve N87 (trastuzumab szenzitív gyomorrák) sejtek ellenében. Kontroll targetként HER2- MDA, kontroll effektorként nem módosított NK-92 sejtvonalat használtuk. A HER2-CAR-NK-92 sejtek in vivo tumorellenes aktivitását preklinikai szolid tumor modellekben teszteltük. Ehhez NSG egereket szubkután xenotranszplantáltunk JIMT-1 és N87 tumorsejtekkel, majd két héttel az oltást követően intravénásan 5-5 millió HER2-CAR NK-92 sejttel kezdtük kezelni az állatokat hetente kétszer. A kontrollcsoport egyedei nem transzdukált NK-92 sejteket kaptak. A tumorellenes hatást Perkin Elmer IVIS Spectrum CT készülékkel monitoroztuk. In vitro, mindhárom vizsgált HER2-CAR NK-92 sejtvonal hatékonyan felismerte és elpusztította a JIMT-1 és N87 tumorokat. In vivo, a harmadik generációs konstrukcióval transzdukált CAR-NK92 sejtek mind a trastuzumab- rezisztens (JIMT), mind a szenzitív (N87) tumorokkal oltott egerekben szignifikáns tumorcsökkenést és hosszabb túlélést eredményeztek. Eredményeink alapján a 2B4 kostmulációs endodomén HER2-CAR konstruktba építése jelentősen fokozta sejtkészítmény in vivo aktivitását, ugyanakkor a jövőben szükség lehet olyan szekunder és tercier génmódosításokra, amelyek tovább fokozzák az effektorsejtek expanzióját a gátló tulajdonságú extracelluláris mátrixban.

Témavezető: Gergely Bence és Dr. Szöőr Árpád

Bevezetés: Az emlőrák a világ második leggyakoribb daganatos megbetegedése, amely évente számos halálos áldozatot követel. A CAR-T sejtterápia forradalmasította a hematológiai malignitások kezelését, de szolid daganatok esetében hatékonysága korlátozott. A makrofágok tumor mikrokörnyezetbe történő behatolási képessége új terápiás lehetőségeket kínál CAR-t expresszáló makrofágok (CAR-M) alkalmazásával. E sejtek képesek tumorsejtek fagocitálására, gyulladásos citokinek szekréciójára és a T-sejtek aktiválására. A CAR-M technológiában rejlő lehetőségek még tovább növelhetők más tumorasszociált makrofágokkal (TAM) kapcsolatos terápiás megközelítésekkel történő kombinálása révén. Célkitűzés: Kutatásunk célja olyan genetikai módosítások kidolgozása, amelyek a makrofágok tumorellenes aktivitását fokozzák. A TAM-reedukáció és az adoptív makrofágterápia kombinálásával kívánjuk előállítani azokat a CAR-M sejteket, amelyek hatékonyabban aktiválják az immunrendszert és csökkentik a tumor immunelkerülő képességét. Módszerek: Munkánk első fázisában több tumorellenes aktivitást fokozó gént választottunk ki (IFNA2, CXCL9, sCD40L, TLR7), és ezekkel lentivirális vektorok felhasználásával THP-1 monocitás leukémia sejteket transzdukáltunk. Az IFNA2 és CXCL9 fehérjék expresszióját western blot technikával igazoltuk. A transzdukció hatékonyságát növelni tudtuk a HIV2 Vpx fehérjének a víruscsomagoló sejtekben történő kifejezésével, amit egy mCherry-t kifejező lentivírust használva áramlási citometriával igazoltunk. A kifejezett citokinek NK sejtekre gyakorolt kemoattraktív hatását trans-well migrációs esszével vizsgáltuk az NK92 sejtvonal felhasználásával. Eredmények: Sikeresen létrehoztuk a négy tumorellenes gén bevitelére alkalmas lentivirális rendszert. Az IFNA2 és CXCL9 expresszióját validáltuk, és kimutattuk, hogy a Vpx-tartalmú lentivirális részecskék növelik a transzdukció hatékonyságát THP-1 eredetű makrofágokban. A transzgének jelenléte a sejtekben és szekreciójuk a tenyésztőközegben is mérhető volt, megalapozva a további funkcionális vizsgálatokat CAR-M sejteken. Következtetés: Munkánk eddigi szakaszában sikerült megalkotni azokat az eszközöket, amelyek lehetővé teszik további genetikai módosításokat hordozó HER2-reaktív CAR-M sejtek létrehozását, melyek tumorellenes működésük tekintetében tesztelhetők. A továbbiakban a génmódosítások hatását vizsgáljuk majd a makrofágok polarizációjára, immunstimuláló képességére és fagocitáló aktivitására.

Témavezető: Dr. Demény Máté és Prof. Dr. Virág László

A legfrissebb tanulmányok szerint a mikrobiom és a szervezet állapota között szoros összefüggés mutatható ki, így az orális mikrobiom összetétele és az azt érintő változások indikátorai lehetnek a szájnyálkahártya elváltozásoknak. Célunk az orális mikrobiom diverzitásának vizsgálata csökkent nyáltermeléssel járó állapotokban, úgymint xerostomia (n=20), hyposalivatio (n=12), Sjögren szindróma (SS) (n=6) és Bechterew kór (BK) (n=4). A betegcsoportok orális mikrobiom összetételét egy nemben és életkorban illesztett kontroll (n=15) csoportéhoz hasonlítottuk. A mikrobiális közösségek profilozását 16S rDNS alapú metabarcoding eljárással Oxford Nanopore (ONP) platformon végeztük. Az ONP technológiával generált adatok magasabb hibaszázaléka miatt az adatelemzéshez és az adatok statisztikai összevetéséhez az ONP-adatok elemzésére fejlesztett EMU szoftvert alkalmaztuk, amely alkalmas a minták mikrobiális összetételének fajszintű meghatározására. A törzsszintű relatív abundancia elemzés azt mutatta, hogy a kontroll, a hyposalivatio és a xerostomia csoport mikrobiális összetétele hasonló, amelyet a Proteobacteria és a Firmicutes törzsek dominanciája jellemez, míg az Actinobacteria, a Bacteroidetes és a Fusobacteria törzsek alacsonyabb gyakorisággal vannak jelen, minimális eltérést mutatva a csoportok között. Az alfa-diverzitást (Shannon- és Simpson-indexek) tekintve nem figyeltünk meg szignifikáns különbséget a csoportok között. A béta-diverzitás Aitchison-távolságon alapuló PCoA-elemzésében azonban különbségek voltak észlelhet?k a kontroll vs. hyposalivatio, valamint a kontrol vs. xerostomia csoportok között genus szinten (PERMANOVA, p<0,05). Törzsszintű eloszlásban megfigyelhető eltérések voltak az egyes minták között a kontroll és a hyposalivatio csoport, valamint a kontroll és a xerostomia csoport között is; ugyanakkor a csoporton belüli diverzitási értékek variabilitása viszonylag magas volt, különösen a patológiás állapotokban. Az ALDEx2 szoftverrel végzett differenciális abundancia elemzés mutatott szignifikáns változásokat a mikrobiális összetételben. Mindazonáltal, az alacsony mintaszám korlátozta a szájüregi mikrobióta diverzitásának és összetételének statisztikai megbízhatóságát. Bár a béta-diverzitás elemzésében mutatkozó eltérések arra utalnak, hogy a csökkent nyáltermeléssel járó állapotokban lehetnek mikrobiális sajátosságok, ezek pontosabb feltárásához további, nagyobb mintaszámú vizsgálatokra van szükség.

Témavezető: Prof. Dr. Szarka Krisztina Zsuzsanna

A légúti hámsejtek számos receptor típust expresszálnak, amelyek révén képesek érzékelni a mikrokörnyezetükben bekövetkező változásokat. Az aktivációjukat követően különféle szolubilis mediátorokat (kemokineket, citokineket, defenzineket és alarminokat) termelnek. A humán légúti hámsejtekből származó sejtvonalakat gyakran alkalmazzák in vitro vizsgálatokban a fiziológiás és patológiás folyamatok modellezésére, mivel megtartják a primer sejtek számos jellemzőjét. Kísérleteinkben arra voltunk kíváncsiak, hogy ez a megállapítás igaz-e a sejtek kemokin termelésére is, ugyanis a kemokinek kulcsszerepet játszanak az immunsejtek légutakba toborzásában. Egy széles körben használt humán broncho-epitheliális sejtvonal (BEAS-2B) és primer broncho-epitheliális sejtek kemokin produkcióját hasonlítottuk össze parlagfű pollen kezelést követően. A sejteket intakt pollenszemekkel kezeltük 1 órán, 3 órán, illetve 6 órán keresztül. Az inkubációs idő lejárta után a sejtekből RNS-t izoláltunk RNS szekvenáláshoz (RNAseq), a felülúszókat lefagyasztottuk későbbi vizsgálatokhoz. A könyvtárkészítést, szekvenálást és előzetes adatelemzést az UD-GenoMed Medical Genomic Technologies Kft. munkatársai végezték. Az RNAseq eredmények alapján a legnagyobb génexpressziós változásokat mutató kemokinek mennyiségét a begyűjtött felülúszókban ELISA módszerrel határoztuk meg. Eredményeink szerint mind a BEAS-2B, mind a primer hámsejtek folyamatosan termelték a CXCL1, CXCL2 és CXCL8 kemokineket, amelyeknek a képződését a pollenkezelés tovább fokozta. A primer hámsejtek szignifikánsan többet szekretáltak ezekből a mediátorokból, mint BEAS-2B sejtek. A kísérleti rendszerünkben csak a primer hámsejtek termeltek jelentős mennyiségű CCL20-at. Érdekes módon, bár az RNAseq adatok alapján a pollenkezelés fokozta a CCL20 génszintű kifejeződését, a pollen-kezelt sejtek kevesebb CCL20-at termeltek, mint a kezeletlen sejtek. A CXCL1, CXCL2, és CXCL8 kemokinek főleg a neutrofilek toborzásában és aktivációjában játszanak szerepet, hozzájárulva a lokális gyulladásos válaszok kialakulásához. A CCL20 elsősorban dendritikus sejtek, memória T sejtek és B sejtek kemotaxisát szabályozza, elősegítve az adaptív immunválaszok megfelelő helyen és időben történő aktiválódását. Eredményeink alapján a BEAS-2B sejtek a veleszületett immunválaszok modulálásának képessége szempontjából jobban hasonlítanak a primer hámsejtekre, mint az adaptív immunválaszokat befolyásoló képességük alapján.

Témavezető: Dr. Hajas György és Prof. Dr. Bácsi Attila

Kulcsszavak: makrofág, immunszuppresszió, BACH1, gén represszió, gyulladás Bevezetés: A makrofágok (MF) alapvető szerepet töltenek be a szervek és szövetek integritásának fenntartásában és a védekezésben. A MF a mikrokörnyezetét folyamatosan monitorozza a citokin és a mintázat-felismerő receptorok (PRR) segítségével. A citokin receptorok és PRR egyidejű vagy megfelelő sorrendű aktiválása szinergisztikus jelátviteli útvonalakat és transzkripciós programokat alakíthatnak ki a MF-ban, és ezek a transzkripciós események a makrofágok (MF-ok) gyulladásos válaszát fokozzák. A BACH1 fehérje egy kromatinhoz kötött hem érzékelő, és a hem katabolizmusában szerepet játszó gének transzkripciós represszoraként működik. Előzetes adataink azt mutatták, hogy a BACH1 hiánya módosítja a PRR által indukált gyulladásos választ a csontvelőből származó és a szövetrezidens MF-ban. A korábbi eredményeink alapján, a kísérletek elvégzésekor célunk volt a BACH1 szerepének vizsgálata a MF klasszikus (interferon gamma/IFNG és lipopoliszacharid/LPS) és kiterjesztett (interleukin/IL 4 és LPS) szinergisztikus génaktivációjában gyulladásos és immunszuppresszív mikrokörnyezetben. Módszerek: A csontvelő-eredetű MF-t kontroll és Bach1-knock out (KO) genotípusú egerek csontvelőiből tenyésztettük ki M-CSF jelenlétében. Az immunszuppresszív környezet kialakításához B16/F10 metasztatikus melanoma kondícionált tápfolyadékát és standard tápfolyadék keverékét használtuk, a kísérlettől függő arányokban. Az 5. napon a sejteket 20 ng/mL IL-4 és IFNG-val kezeltük. A 24 órás citokines kezelés után 3 órás kezelés történt 100 ng/mL LPS-sel. A kezelés után a sejtekből totál RNS-t izoláltunk, és qRT-PCR segítségével megmértük a klasszikus (Tnfa, Il6) és kiterjesztett (Ccl17, Ccl22, Cxcl10, Il12a, Il23a, Edn1) transzkripciós szinergizmus célgénjeinek relatív expresszióját. Eredmények: Megfigyeltük, hogy a BACH1 hiánya modulálta a klasszikus és a kiterjesztett szinergisztikus transzkripciós programokhoz kapcsolódó gének relatív expressziós szintjét a MF-ban, tumor környezetfüggő módon. Ezenkívül az IL-4 által represszált gének a BACH1 fehérje jelenlététől függő módon aktiválódhattak. Következtetés: A BACH1 fehérje részt vesz a MF-ok klasszikus és kiterjesztett transzkripciós folyamatok szabályozásában, amelyet a tumor eredetű immunszuppresszív mikrokörnyezet modulálhat. Eredményeink azt mutatják, hogy a BACH1 hozzájárulhat a gének aktív repressziójához az IL-4 gyulladáscsökkentő citokin jelenlétében. Ezt a tanulmányt a Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma támogatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a KKP-129909 finanszírozásával, a Debreceni Egyetem által finanszírozott OTKA Bridging Fund BFBK247. További finanszírozás: NTP-SZKOLL-23-0058, Sántha Kálmán Szakkollégium, Debreceni Egyetem.

Témavezető: Prof. Dr. Nagy László és Dr. Bene Krisztián