Bevezetés Az Európai Kardiológus Társaság legfrissebb ajánlása az invazív frakcionális áramlási tartalék (fractional flow reserve: FFR) meghatározás alternatívájaként IB szinten javasolja a koszorúérfestésből speciális szoftverrel számítható kvantitatív áramlási arány (quantitative flow ratio: QFR) meghatározását az intervenció elbírálására. A korábbi felmérések az FFR méréssel összehasonlítva elfogadható egyezést mutattak, de felmerült a lehetősége annak, hogy az invazív nyomásmérés során fellépő hidrosztatikai nyomáshiba korrigálása tovább javíthatja a két érték egybeesését. Módszerek A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Kardiológiai Osztályán az elmúlt fél évben 10 invazív FFR mérés koszorúérfestési adatait elemeztük a Pulse Medical AngioPlus Core szoftverrel, majd összevetettük az Abott Cardiovascular PressureWire eszközzel mért invazív FFR értékekkel. A hidrosztatikai nyomáskülönbségből származó hibát, amely az invazív FFR mérést befolyásolhatja, röntgenfelvételeken mért szintkülönbség alapján korrigáltuk. Vizsgáltuk a korrekció hatását az FFR értékekre különböző koszorúérágakban, valamint az invazív FFR és a kevésbé invazív μQFR értékek közötti egyezést a korrekció előtt és után. Eredmények Az eredmények alapján erősen szignifikáns összefüggés mutatkozott az utólagos digitális rekonstrukcióval számított μQFR és az invazív FFR értékek között (r=0,85, p=0,0018). A hidrosztatikai nyomáskorrekció az FFR értéket a bal elülső leszálló koszorúér-ágban (LAD) 0,86+0,01-ről 0,88+0,01-re növelte (p=0,17, n=3), míg a körbefutó ágban 0,84-ről 0,81-re csökkentette (n=1). A jobb koszorúérben is statisztikailag nem szignifikáns csökkenést tapasztaltunk (0,82+0,01-ről 0,81+0,01-re; p=0,17, n=6). A korrekciót követően nem változott szignifikánsan a μQFR és az FFR közötti korreláció (r=0,87, p=0,0009;). A μQFR érték diagnosztikus teljesítőképessége az invazív standard FFR-hez képest kiválónak bizonyult (AUC=1; p=0,0001), azonban az invazív mérés során elfogadott 0,80 FFR hatérértékérték előrejelzésére a μQFR vágóértéke kissé alacsonyabbnak adódott (0,75).

Témavezető: Dr. Kőszegi Zsolt

A Takotsubo – cardiomyopathia (egyéb elnevezései: transient apical ballooning syndrome, broken heart syndrome, stressz-cardiomyopathia) egy olyan akut cardalis esemény, amely során a mellkasi panasz tüneteivel (erélyes retrosternalis fájdalom, dyspnoe, hányinger, pallor, diaphoresis, tachycardia, hypotensio), valamint EKG eltérésekkel (ST elevetio vagy ST depressio) is jár, viszont a coronarographia az esetek nagy részében ép koszorúereket mutat. A betegség leggyakrabban postmenopausalis nőket érint, és gyakran társul emocionális stresszel. A diagnózis felállítása az esetek többségében kihívást jelent, mivel gyakran a szívultrahang sem egyértelmű, viszont a ventriculographia általában segít a definitív diagnózis felállításában. Anyag és módszer: jelen retrospektív vizsgálat során a Debreceni Egyetem Klinikai Központban 2011-és 2023 között Takotsubo-cardiomyopathia diagnózissal bekerült betegek adatait dolgoztuk fel. Eredmények: jelen vizsgálati időszakban 131 beteg került ACS iránydiagnózissal felvételre klinikánkra (27 férfi – 104 nő, átlagéletkor 68 év). Minden betegnél történt invazív kivizsgálás, és a takotsubo diagnózist általában ventriculographia, vagy az invazív kivizsgálás utáni echo segítségével állapítottuk meg. A felvételi csökkent bal kamra funkció a 3 hónapos kontroll echoknál jelentősen javult. Megbeszélés: Bár a Takotsubo - cardiomyopathia általában önlimitáló, és jóindulatú állapotként van számontartva, világviszonylatban az ACS-sel referált betegek 2%-át adja, és a betegek invazív kivizsgálása is megtörténik, mert az EKG és az echocardiographia általában nem elég a differenciáldiagnózisra. (DE RKEB/IKEB-nél): 6804-2024

Témavezető: Dr. Sipka Sándor János és Dr. Balogh László

Bevezetés: Az akut szívelégtelenség (ASze) hospitalizációt követő időszaka kiemelkedő jelentőségű, ugyanis ,magas egy éves rehospitalizációs ráta és mortalitás jellemzi. A STRONG-HF vizsgálat eredményei alátámasztják, hogy az intenzív, gyors terápiaoptimalizálás biztonságos és hatékony az akut dekompenzált szívelégtelenségben szenvedők számára, valamint jelentős mértékben csökkenti a 90 napon belüli halálozást és rehospitalizációt, továbbá javítja a betegek életminőségét. Célkitűzés: A DEKK Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikán 2024. január 1. és december 31. között ASze miatt kezelt betegek rapid terápiaoptimalizációjának, a releváns klinikai és laboratóriumi paramétereinek vizsgálata a STRONG- HF tanulmány alapján. Módszerek: Hat hetes titrálási periódus során vizsgáltuk a betegségmódosító négyes gyógyszeres kezelés (QT), azaz ARNI, ACEi,ARB, BB, MRA és SGLT2i bevezetését és titrálását, továbbá heti rendszerességgel követtük a betegek szisztolés és diasztolés vérnyomás és pulzus értékeit. Laboratóriumi paraméterek közül az NT-ptoBNP, kálium és vesefunkciós paraméterek kerültek vizsgálatra, továbbá az egészségállapot felmérése céljából Kansas City Kardiomiopátia kérdőívet (KCCQ) töltettünk ki hazabocsátáskor és a titrálási periódus végén. Eredmények: A vizsgált 15 fős betegpopuláció (életkor: 57,7+-14 év, 11 férfi, 5 nő, 13 non-iszkémiás, 2 iszkémiás) mindegyike csökkent ejekciós frakciójú SzE beteg (10 de novo, 5 krónikus SzE akut dekompenzációval). A BKEF 25,7+-8,4%-nak adódott. A titrálási periódus végére 14 beteg (93%) esetén sikerült elérni a maximális dózisú QT-t és jelentős javulás volt megfigyelhető a NYHA stádiumban és a KCCQ-ban (81,8+-15 vs 55,9+-7 pont, p‹0,0001). Mind a szisztolés (125+-20 vs 102+-8 Hgmm, p‹0,01), mind a diasztolés (66+-6 vs 88+-11 Hgmm, p‹0,01) vérnyomásértékek és a pulzusszám (66+-10 vs 89+-18 bpm, p‹0,0001) is jelentősen csökkent. Továbbá az NT-proBNP (2057 [626-1893] vs 3247 [1568-5677] ng/mL, P=0,0002) és a szükséges napi furoszemid dózis jelentősen csökkent (13+-5 vs 24+-9 mg, p‹0,0001). Klinikailag szignifikáns hyperkalemia, vagy vesefunkció romlás nem jelentkezett. 4 betegnél tapasztaltunk szimptómás hypotoniát. Konklúzió: A rapid terápiaoptimalizáció a stratégiai gyógyszerek feltitrálása szoros utánkövetés mellett kivitelezhető, biztonságos, mely eredményeként a betegek prognózisa, életminősége javul.

Témavezető: Dr. Ráduly Arnold Péter és Dr. Borbély Attila

Bevezetés: Az inodilátor levosimendan (Levo) széles körben alkalmazott gyógyszer csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenségben (HFrEF) szenvedő betegek akut dekompenzációjának kezelésében. A kezelés célja a funkcionális állapot javítása, valamint a szívelégtelenség (SzE) miatti hospitalizációk számának csökkentése. Ismert, hogy a Levo csökkenti az N-terminális B-típusú natriuretikus peptid (NT-proBNP) szintjét, azonban kevés adat áll rendelkezésre más kardiális biomarkerekre (sST2, galectin-3 [Gal3], ACE2 aktivitás) kifejtett hatásáról. Célkitűzés: A DEKK Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikán 2024. január 1. és december 31. között Levo-kezelésben részesült betegek klinikai, laboratóriumi és biomarker szintjeinek (sST2, Gal3, ACE2 aktivitás), valamint a hospitalizáció során alkalmazott HFrEF gyógyszeres kezelés változásainak vizsgálata. Módszerek: Az NT-proBNP, sST2 és Gal3 szérumszintek meghatározása ELISA módszerrel, míg az ACE2 aktivitás mérése fluoreszcens-assay segítségével történt. A statisztikai elemzéshez Wilcoxon-féle rang próbát alkalmaztunk. Az adatok mediánként és [25-75% IQR] formájában kerültek bemutatásra. Eredmények: A vizsgált betegpopuláció 90 főből állt (67 férfi [74%] és 23 nő [26%], átlagéletkor: 68 [60–76] év). Az SzE etiológiája 51%-ban iszkémiás, 49%-ban non-iszkémiás volt. A betegek bal kamrai ejekciós frakciójának mediánja 25% [21–30%] volt. A Levo-kezelés jelentősen javította a betegek funkcionális állapotát (NYHA stádium). Az NT-proBNP (1890 [902-4868])ng/ml vs. 3251 [1572-6376]ng/ml, p<0,0001, n=83), a Gal3 (1069 [737-1564]pg/ml vs. 1247 [838-1888]pg/ml, p=0,04, n=32), sST2 (5229 [4164-7290]pg/ml vs. 7050 [5102-8376]pg/ml, p<0,0001, n=25) szérum szintjei szignifikáns mértékben csökkentek a Levo kezelést követően, míg az ACE2 aktivitás (103 [66-132]U/ml vs. 86 [66-116]U/ml, p=0,38, n=34) és az eGFR nem mutatott szignifikáns változást. A HFrEF gyógyszeres kezelés szempontjából a betegek közel 90%-a kapta mind a négy alapvető terápiás gyógyszert (ARNI/ACEI/ARB, BB, MRA, SGLT2i). A hospitalizáció (átlagosan 6,5 nap) alatt az SGLT2i alkalmazásának aránya jelentősen növekedett (71%-ról 82%-ra, p=0,047), míg a többi gyógyszer alkalmazása nem változott. Következtetés: A levosimendan kezelés jelentősen javítja a funkcionális kapacitást, továbbá szignifikánsan csökkenteti a prognosztikai szempontból releváns kardiális biomarkerek (NT-proBNP, sST2, Gal3) szintjét előrehaladott stádiumú HFrEF betegekben.

Témavezető: Dr. Ráduly Arnold Péter és Dr. Borbély Attila

Background: Calcification poses a significant challenge to the treatment of atherosclerotic plaques if solely balloon angioplasty and stent implantation are relied upon. Since the first use of rotational atherectomy (RA) in the 1980s, modifying calcified plaques to help optimize stent implantation has proven to be essential, leading to the development of new techniques, namely orbital atherectomy (OA) and intravascular lithotripsy (IVL), each employing a distinct mechanism. Currently, there is a scarcity in resources directly comparing the three techniques. Aim: This retrospective observational study aims to clarify any differences between the three techniques in terms of safety and efficacy. Methods: Data was collected from 108 patients treated at the Department of Cardiology and Heart Surgery of the University of Debrecen from 2020 to 2024. Statistical analyses were performed using R (version 4.4.2; R Core Team, 2024). Results: There were no statistically significant differences in terms of safety, specifically regarding procedural complications, periprocedural myocardial infarction (MI) and mortality between the 3 techniques. Similarly, efficacy, assessed through follow-up ejection fraction (EF), wall motion abnormality and the need for new percutaneous intervention (PCI) and target vessel revascularization (TVR) showed no significant differences either. EF prior to treatment was better for patients receiving IVL than for those receiving RA (IVL: 48.47 ± 14.50 vs. RA: 40.42 ± 12.59; p = 0.046), the proportion of secondary indication in patients receiving IVL was smaller than in those receiving RA (IVL: 5.26% vs. RA: 36.36%; p = 0.031) and the proportion of previous PCI was higher for IVL than for RA (IVL: 89.47% vs. RA: 44.16%; p = 0.002) or for OA (IVL: 89.47% vs. OA: 41.67%; p = 0.024). Between right coronary artery (RCA) and circumflex (CX) lesions, there was a statistically significant difference in the number of lesions treated with RA and those treated with OA (p = 0.037). Conclusion: A tailored decision between the three modalities yielded similarly good outcomes, supporting the proposal that individual assessment is essential for selecting the optimal technique.

Témavezető: Szük Tibor István

Háttér A felnőtt kongenitális szívbeteg populáció (ACHD) folyamatosan növekszik, melynek hatására a reoperációk száma is emelkedik. A pulmonális pozícióba perkután beültethető billentyűk megjelenése csökkenti a nyitott szívműtétekkel járó műtéti rizikót és a sorozatos műtétekkel járó jelentős fizikai és pszichés terhet a betegek számára. Célkitűzések Célunk az új transzkatéteres Venus P-valve implantáción átesett betegek prospektív, hosszútávú utánkövetése a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben. Módszerek Kutatásunkba rekonstruált Fallot-tetralógiával, súlyos pulmonális regurgitációval és nagy jobb kamrai kiáramlással rendelkező betegeket vontunk be, akiknél transzkatéteres Venus P-valve implantáció történt. Vizsgáltuk ezen betegek demográfiai adatait, a kiindulási és az utánkövetés során végzett funkcionális- és multimodális képalkotó vizsgálatok adatait és a major eseményeket (mortalitás, ritmuszavar, szívelégtelenség, major vérzés). Eredmények Összesen 10 beteg került beválasztásra (34,0 ± 11,2 év, férfi: 50%), közülük 7-en NYHA (New York Heart Association) II stádiumú betegek voltak. A kiindulási szívultrahang során minden betegnél tág jobb kamra (JK) volt megfigyelhető, továbbá a betegek 40%-ánál (n=4) csökkent a tricuspidalis anulus M-móddal követett mozgása (TAPSE), bal kamra diszfunkció egy esetben igazolódott. Szív MR során a JK ejekciós frakciója átlagosan 50% volt, míg a JK végdiasztolés volumen indexe átlagosan 127 ml/m2 volt. A billentyű beültetés minden esetben sikeres volt. A kórházban töltött napok száma 2,9±0,9 volt, ennek során két esetben tapasztaltunk supraventriculáris ritmuszavart, egyéb major esemény nem volt. Az implantáció után a betegek funkcionális állapota javult: NYHA I 70%, a VE/CO2 hányados csökkent: 10,9%-kal. Szívultrahang során a bal kamra ejekciós frakció 6,2%-kal javult, JK átmérő 20%-kal csökkent, míg a TAPSE 3,57%-kal növekedett. Szív MR során a JK végdiasztolés (21%) és végszisztolés volumen indexe (18,4%) egyaránt csökkent, miközben a JK ejekciós frakciója nem változott. Következtetések Az ACHD betegeken végzett transzkatéteres, Venus P-valve pulmonális billentyű beültetés sikeres és biztonságos módszer. A beavatkozás után jelentősen csökkentek a JK-i volumenek, javult a betegek funkcionális állapota. Emellett a kórházban töltött napok és a szövődmények száma is kedvezőbb a nyitott szívműtéthez képest.

Témavezető: Dr. Bálint Olga Hajnalka, Ph. D és Dr. Szabó Balázs

Bevezetés: A COVID-19 fertőzésen átesett betegek között igen gyakoriak a maradványtünetek, amelyeket összefoglaló néven poszt-COVID szindrómaként említi az irodalom. A WHO becslései szerint mintegy 145 millió ember érintett, amelyben jelentős arányt képviselnek a kardiovaszkuláris tünetek. A kórképpel kapcsolatos hiányos etiológiai ismeretek okán a terápiás megközelítés jellemzően tüneti. Célkitűzés: Kardiális antigéneket célzó autoantitestek kimutatása poszt-COVID betegekben. Az autoimmunitás klinikai hatásainak azonosítása. Módszerek: Vizsgálataink során 114 poszt-COVID ambulancián megjelent beteg szérummintáját elemeztük Western blot techikával (etikai engedély száma: IV/2505–3/2021/EKU). Humán szívizom homogenizálását követően a fehérjéket elektroforézissel (SDS-PAGE) választottuk el. A szívizom elválasztott fehérjéit nitrocellulóz membránokra történő átvitelét követően a membránokat a betegekből származó szérummintákkal inkubáltuk. A szívizomszövet fehérjéit felismerő IgM és IgG ellenanyagokat ECL módszerrel mutattuk ki. Eredmények: A vizsgált 114 szérum közül 67 mintából mutattunk ki kardiális autoantitesteket (59%): 19 beteg IgG, 32 beteg IgM, valamint 16 páciens mind IgG és IgM típusú, szívet felismerő antitestekkel egyaránt rendelkezik. 30 beteg esetén egy későbbi vizit során (első vizithez képest átlagosan 5 hónappal később) levett szérumminta is rendelkezésünkre állt. Ezen esetekben többségében sporadikusan, csak az egyik mintában megjelenő IgG vagy IgM jelenlétét igazoltuk, azonban néhány esetben perzisztáló IgM autoantitestekjelenlétét tapasztaltuk. A kardiális antigéneket felismerő autoantitestek jelenléte szignifikánsan magasabb C-reaktív fehérje koncentrációval (CRP, p=0,0366) és a fehérvérsejt számmal (WBC, p=0,0387) járt. Megbeszélés: Meglepően nagy számú kardiális autoantitest jelent meg a poszt-COVID szindrómában szenvedő betegekben. A megfigyelt perzisztáló IgM autoantitestek kóros izotípus-váltásra vagy egyéb immunológiai diszfunkcióra utalhatnak. Az antitestek jelenléte magyarázhatja az emelkedett CRP és WBC értékeket. A kardiális autoimmunitás hozzájárulhat a diverz poszt-COVID tünetek patogeneziséhez, amely felveti az oki kezelés lehetőségét.

Témavezető: Prof. Dr. Tóth Attila

A kettes típusú cukorbetegség (T2DM) nagy szív-érrendszeri rizikót jelent, az érelmeszesedés mellett a szívelégtelenség rizikója is emelkedett. A szívelégtelenség ún. „megtartott pumpafunkciójú”, vagy „elernyedési típusú” formája (HFpEF) különösen gyakori a kettes típusú cukorbetegek (T2DM), magasvérnyomásban szenvedő, illetve túlsúlyos betegek körében. A tünetek nem specifikusak, a diagnózis a tünetek mellett elsősorban a szívultrahang vizsgálaton alapul. A klinikai és ultrahangos paraméterek alapján score rendszerekkel rizikóbecslés végezhető; magas, illetve közepes rizikó esetén további részletes kivizsgálás indokolt. Vizsgálatunk során Belgyógyászati Intézet és Kardiológia Intézet diabetológiai járóbeteg rendelésein 2024 november és december hónapokban kezelt 21 kardiológiai kórelőzménnyel nem rendelkező T2DM beteg (nő: 8, férfi:13) körében a HFA-PEFF és a H2FPEF score alkalmazásával végeztünk rizikóbecslést. A klinikai adatok (kor, BMI, HbA1c, diabétesz időtartam) mellett kiterjedt szívultrahangos paramétereket vizsgáltunk (bal pitvari tömegindex (LAVI), mitrális anulus sebessége, bal kamrai tömegindex (LWMI), a bal pitvari nyomást jelző E/e’ értéket, és a trikuszpidális billentyű regurgitációjának sebességét), valamint a szérum NT Pro BNP szintet mértük. Minden esetben a szubjektív tünetek felmérésére kérdőíveket töltöttünk ki, a Minnesota Szívelégtelenség Kérdőívet (MLHFQ), illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóllét indexét. A vizsgálatba valamennyi résztvevő a tájékoztatást követően beleegyezését adta. Az átlagéletkor 60.3 év (43-73) volt, a BMI átlag: 30.3 (21.4-45.7), HbA1c átlag:8.2% (6.1-11.75), a diabétesz fennállási idejének átlaga 6.42 év volt (0.5-24) volt. Az átlagos LAVI érték: 39.49 ml/m2 (24.04-71.15) volt, az LWMI átlaga 111.97g/m2 (77.19-149.9), az átlagos E/e’ 7.43-nak adódott (3.7-12.69). Az NT proBNP szint átlaga 75.49 ng/l volt (11.2-354.3). A H2FPEF score alapján HFpEF-ra 4 betegnek volt alacsony a rizikója, 16 közepes, míg 1 magas rizikójú volt, a HFA PEFF score alkalmazásával hasonló eredményeket kaptunk, alacsony rizikójú 4, közepes rizikójú 15, míg magas rizikójú 2 beteg volt. A WHO jólléti kérdőív és az MLHFQ eredményei jelentős szórást mutattak. A HFpEF előfordulása magas a tünetmentes T2DM betegek között, ezért a közepes és magas rizikóba tartozó egyének szűrése mindenképpen fontos a diabetológiai gondozás során, a késői kardiovaszkuláris szövődmények megelőzése érdekében.

Témavezető: Dr. Homoródi Nóra