Thermogenic brown adipocytes generate heat primarily via the mitochondrial uncoupling protein 1 (UCP1) activity, and can be found in several anatomical regions, such as the deep cervical and supraclavicular, in adult humans. Specific activation of non-shivering thermogenesis by brown adipocytes can alleviate obesity and type 2 diabetes mellitus. Our preliminary data showed that transferrin receptor (TFRC) was strongly induced by dibutyryl (db)-cAMP, which was administered to mimic adrenergic-driven in vivo thermogenesis in human brown adipocytes. TFRC is a cell surface receptor which is necessary for cellular iron uptake by the process of receptor-mediated endocytosis. In murine brown adipose tissue, TFRC was strongly upregulated by cold exposure. Therefore, we aimed to investigate whether the TFRC-mediated iron uptake is critical to the efficient thermogenic response in human brown adipocytes. Deep cervical adipose tissue biopsies were obtained from patients undergoing elective surgery and then the stromal vascular fraction (SVF) was isolated. Preadipocytes cultivated from SVF were differentiated to brown adipocytes for 14 days. The expression of TFRC was silenced by small interfering (si) RNA-mediated interference for 48 hours and then the cells were treated with db-cAMP to activate thermogenesis. Intracellular iron level was measured by a commercially available colorimetric assay. The expression of TFRC, mitochondrial, and thermogenic genes and proteins was investigated by RT-qPCR and immunoblotting. Oxygen consumption rate was assessed by Seahorse XF96 Extracellular Flux Analyzer. Proton leak respiration that associates with UCP1-dependent heat production was detected after the injection of the ATP synthase inhibitor, oligomycin. TFRC expression at both mRNA and protein levels was significantly knocked down in differentiated human adipocytes. Db-cAMP activated adipocytes consumed more iron as compared to untreated ones, however, the adrenergic-stimulated elevation of iron uptake along with the upregulation of thermogenic markers, such as UCP1 and PGC1a, and mitochondrial complex subunits I, II, and IV were prevented in the TFRC silenced adipocytes. In addition, the db-cAMP stimulated maximal and proton leak respiration were also decreased in the TFRC knock-down adipocytes. Our results suggest that the TFRC-mediated iron influx is important in supporting the active thermogenesis in human brown adipocytes.

Témavezető: Dr. Endre Károly Kristóf és Dr. Rini Arianti

The pancreas secretes several digestive protease precursors, such as trypsinogen and chymotrypsinogen, into the duodenum, where they are activated through proteolytic cleavage. Trypsinogen, a major digestive protease precursor, is capable of auto-activation. Premature auto-activation of trypsinogen can damage the pancreatic parenchyma, potentially leading to chronic pancreatitis, an inflammatory disease. To prevent this, trypsinogen auto-activation is tightly regulated through limited proteolysis by chymotrypsins within the pancreas. Recently, an inversion between the first exons of the chymotrypsinogen B1 (CTRB1) and chymotrypsinogen B2 (CTRB2) genes, which alters chymotrypsinogen secretion and protective trypsinogen degradation, was identified as a risk factor for chronic pancreatitis. More recently, several missense mutations in CTRB1 and CTRB2 have been reported, primarily in patients with chronic pancreatitis; however, their direct correlation with the disease remains unclear. To investigate the role of CTRB1 and CTRB2 variants in chronic pancreatitis, we conducted in vitro functional characterizations. Using overlap extension PCR mutagenesis, we introduced mutations into expression plasmids encoding CTRB1 and CTRB2. The DNA sequences of the constructs were confirmed through sequencing. HEK 293T cells were transfected with wild-type and mutated CTRB1 and CTRB2 plasmids. After 48 hours of incubation, secretion levels in the conditioned media were evaluated using activity assays and SDS-PAGE, followed by densitometry analysis. We analyzed the effects of rare CTRB1 mutations (W5L, L6V, D145N, and D222H) on protease precursor secretion. The D222H mutation reduced CTRB1 secretion by 30-40%, whereas W5L, L6V, and D145N variants showed secretion levels comparable to the wild-type, despite W5L and L6V being located in the secretory signal peptide. Similarly, infrequent CTRB2 variants (Q134R, D145N, and A247T) demonstrated secretion levels consistent with the wild-type. In contrast, the common CTRB2 variant T250A exhibited a secretion reduction of approximately 40%. These findings align with prior genetic analyses, which predict this mutation as mildly pathogenic, with odds ratios of 1.3 and 1.56. Our results indicate that the CTRB1 D222H variant and the CTRB2 T250A variant may predispose individuals to chronic pancreatitis.

Témavezető: András Szabó

The human pancreas secretes the major cationic trypsinogen (PRSS1) and anionic trypsinogen (PRSS2), and the minor mesotrypsinogen (PRSS3) into the intestine as inactive precursors. The proteolytic conversion of the major trypsinogens to active trypsins occurs by a self-catalytic reaction called auto-activation. Although PRSS3 is highly homologous with the major trypsinogens, it is not capable of auto-activation. Intrapancreatic trypsinogen activation is restricted by proteolytic cleavages catalyzed by chymotrypsin C (CTRC), another pancreatic protease. The aim of our project is to characterize which evolutionary trypsinogen mutation is responsible for the abolished auto-activation of PRSS3 in the absence and presence of CTRC. The bacterial expression plasmid carrying the coding DNA for PRSS1 was readily available in our laboratory. PRSS3 specific missense mutations were generated with overlap extension PCR mutagenesis. PRSS1 was expressed in the aminopeptidase P deficient E. coli LG3 strain, in vitro refolded and purified with affinity chromatography. Trypsinogen activation in the presence and absence of CTRC was studied by activity assay using Suc-Ala-Ala-Pro- Lys-pNA as substrate. Proteolytic cleavages were followed by SDS polyacrylamide gel electrophoresis. The stained protein bands were quantitatively analyzed by densitometry. Sequence comparisons revealed 16 amino acid residues in PRSS3 that are not present in any of the major trypsinogens. We have studied seven PRSS1 variants (Y45S, G62A, S67T, E79K, K102D, S150F, Q159K) carrying mutations specific to PRSS3 so far. When assayed in the absence of CTRC, the Y45S, E79K and K102D variants substantially decreased PRSS1 auto-activation. In contrast, activation of the G62A, S67T, S150F and Q159K variants was comparable with the wild-type. CTRC suppressed auto-activation of PRSS1 by cleaving the calcium- binding loop. When assayed in the presence of CTRC, the E79K variant activated with a reduced rate but reached markedly higher final trypsin levels than the wild-type. Interestingly, all the other variants activated similarly to the wild-type in the presence of CTRC. The different characteristics of the E79K variant can be explained by its greater resistance to CTRC-mediated trypsinogen degradation. The results demonstrate that the combined effect of several mutations results in the inability of PRSS3 to auto- activate.

Témavezető: András Szabó és Samara Mhana

Background: Paxillin is a focal adhesion adaptor protein responsible for cell adhesion and migration through its interactions with extracellular matrix components and the cytoskeleton. The dynamic regulation of paxillin by reversible phosphorylation is critical for its function in endothelial cells, influencing processes such as angiogenesis and vascular permeability. Paxillin contains LD motifs for protein interactions, LIM domains for focal adhesion targeting, proline-rich regions for SH3 domain binding, and phosphorylation sites distributed across its structure; these serve as regulatory switches controlled by kinases like Src, FAK, and PKC. Dysregulation of these phosphorylation events has been implicated in cancer progression and other diseases involving aberrant cell adhesion and motility. Aims: This study focuses on the reversible phosphorylation of paxillin at the serine 126 (S126) side chain in bovine pulmonary artery endothelial cells (BPAECs). We aimed to identify the phosphatase involved in the dephosphorylation of paxillin, as no data are currently available on this regulatory mechanism. Methods: We generated a recombinant GST-tagged paxillin protein and conducted in vitro kinase assays using purified PKC enzyme to study phosphorylation at Ser126. In endothelial cells, we employed various kinase activators and specific protein phosphatase inhibitors, followed by western blot analysis with a phospho-Ser126-specific paxillin antibody to evaluate phosphorylation levels. Additionally, site-directed mutagenesis was used to create phosphonull (S126A) and phosphomimic (S126D) paxillin-encoding plasmids, which were transfected into cells to investigate the localization of Ser126-modified paxillin in endothelial cells. Results: We demonstrated that recombinant paxillin is phosphorylated by PKC in vitro, and in endothelial cells, PMA (a PKC activator) induced Ser126 phosphorylation. Using phosphatase inhibitors, we identified calcineurin as a regulator of Ser126 dephosphorylation. Furthermore, phosphorylation of Ser126 was shown to enhance the localization of paxillin to focal adhesions. These findings reveal a dynamic regulatory mechanism of paxillin phosphorylation at Ser126, highlighting its role in focal adhesion localization and providing new insights into endothelial cell signaling. Funding: This research was funded by the National Research, Development and Innovation Fund (NKFI) under grant number FK135384.

Témavezető: BORATKÓ ANITA

Human Immunodeficiency Viruses type 1 and 2 (HIV-1 and HIV-2) are the causative agents of acquired immunodeficiency syndrome (AIDS). Among the two, HIV-2 is less studied, primarily confined to Western and Central Africa, although it is gradually spreading to Europe and Asia. Similar to HIV-1, HIV-2 integrates its DNA into the host chromosome, a process facilitated by the viral integrase. In the case of HIV-1, interaction with cellular transcription factors, such as the lens epithelium-derived growth factor splice variant 75 (LEDGF/P75), is known to be a prerequisite for successful integration. However, little is known about the integration events of HIV-2. Our research aims to better understand HIV-2 integration into the host cell chromosome and determine whether it utilizes similar cellular components as HIV-1. Additionally, given the well-known long latency period of HIV-2, we aim to characterize preferred integration sites within the human genome, comparing them to those of HIV-1. Using proximity ligation assays in Jurkat cells, we observed an interaction between HIV-2 and LEDGF/P75 as early as 4 hours post-transduction, with an increase at 6 hours. We are currently attempting to silence LEDGF/P75 to assess its impact on HIV-2 integration. Preliminary analysis of integration sites revealed differences between HIV-1 and HIV-2, which may be linked to the distinct replication dynamics of the two viruses. These findings provide insights into the lesser-known HIV-2 and contribute to a better understanding of its unique replication dynamics and extended latency period.

Témavezető: Mohamed Mahdi és Irene Kiarie

Active heat-producing brown adipocytes, enriched in the deep cervical fat depot of adult humans, consume higher amounts of metabolic substrates including micronutrients, such as iron. When we analyzed publicly available single nuclei RNA-sequencing data, aconitase 1 (ACO1) expression was found to be highly enriched in human brown adipocytes originated from deep cervical depots. ACO1 encodes a cytosolic protein which can interact with distinct mRNAs to regulate the intracellular iron levels. Although it has been known that iron is indispensable for adipocyte differentiation and function, the regulatory role of ACO1 in the iron metabolism of distinct types of adipocytes remains unclear. In this study, we aimed to unravel the importance of ACO1 during the thermogenic activation of human brown adipocytes. Stromal vascular fraction was isolated from deep cervical adipose tissue biopsies which were obtained from patients undergoing thyroid surgery. Next, preadipocytes were differentiated to adipocytes by using an adipogenic cocktail for 14 days. ACO1 was knocked down by small interfering (si) RNA-mediated interference for 48 hours. Then, the cells were treated with dibutyryl-cAMP for 10 hours to mimic in vivo thermogenesis activation by adrenergic cues. Intracellular iron content was determined by a commercially available colorimetric assay. The effect of ACO1 silencing on the expression of thermogenic markers was investigated by RT-qPCR and western blot. The oxygen consumption rate of adipocytes was analyzed by Seahorse XF96 Extracellular Flux Analyzer. Our results showed that the successful knock-down of ACO1 led to decreased intracellular iron level during thermogenic activation as well as the expression of transferrin receptor 1 (TFRC) which plays a critical role in iron uptake. Furthermore, the expression of the main thermogenic marker, uncoupling protein 1 (UCP1), the mitochondrial biogenesis regulator, PPARG coactivator 1 alpha (PGC1a), iodothyronine deiodinase 2 (DIO2), and mitochondrial complex I and II subunits were downregulated in response to ACO1 silencing. Stimulated maximal and proton leak respiration, which associates with UCP1-dependent thermogenesis, were also reduced when ACO1 was silenced during thermogenic activation. Our data suggest that ACO1 determines the thermogenic potential in human brown adipocytes by maintaining the intracellular iron level and by controlling the transcriptional program of thermogenesis-related genes.

Témavezető: Dr. Endre Károly Kristóf és Dr. Rini Arianti

A transzglutaminázok (TG) Ca²⁺-függő acil transzferázok, amelyek fehérjék poszttranszlációs módosításait végzik izopeptid kötések kialakításával lizin és glutamin γ-karboxiamid csoportja között. Az emlősökben 9 tagja van az enzimcsaládnak, amelyek különböző kinetikai és szubsztrát specificitással rendelkeznek. Egyes családtagok többféle katalitikus aktivitással, GTP/GDP-kötő képességgel is bírnak. Ez alapján a transzglutaminázok változatos funkciókkal rendelkező multifunkcionális fehérjék. Az egyik legjobban ismert, a FXIII-A véralvadási faktor, szerepet játszik a véralvadásban, sebgyógyulásban. A TG1, TG3 és TG5 a bőr és egyes határfelületek integritásának fenntartásához szükségesek. A TG2 és TG7 szinte mindenhol előfordul a szervezetben. Befolyásolhatnak immunológiai folyamatokat, szerepük van a gyulladásban, szabályozzák a jelátvitelt, a sejt migrációt és letapadást. A változatos, sokféle funkció miatt, többféle patológiás folyamattal is összefüggésbe hozhatók, mint a vérzékenység, bőrbetegségek, illetve a TG2 esetén a coeliákia, fibrotikus, neurodegenerativ, tumoros betegségek. A TG2 szerepét vizsgálva HUVEC sejtekben felismertük a fehérje egy új biokémiai sajátságát, az RNS-kötő képességét, amellyel résztvehet poszttranszkripciós szabályozási folyamatokban. Kimutattuk, hogy az RNS és a nukleotid-kötő hely között átfedés van. A transzglutaminázok közül több képes GTP kötésre, ezért célul tűztük ki a transzglutamináz családtagok RNS-kötő képességének is az összehasonlítását. Először közleményekből összegyűjtöttük, melyik transzglutamináz képes GTP kötésre. Ezután a TG2 ismert, nem kanonikus GTP-kötő helye alapján szekvencia összehasonlítást és analízist végeztünk a többi családtag szekvenciájával. Nagy mértékű homológiát találtunk, de nem sikerült konszenzus szekvenciát meghatározni. Egy 3’-biotinilált 43-mer RNS oligonukleotidot immobilizálva mágneses RNS-fehérje pull-down kisérlettel vizsgáltuk, melyik transzglutamináz képes kötődni az RNS-hez, amit bioréteg interferometria (Blitz) kísérletekkel is megerősítettünk. Azon transzglutaminázok mutattak RNS-kötést, amelyek képesek GTP-t is kötni. Eredményeink arra utalnak, hogy a transzglutamináz enzimcsaládban a GTP- és RNS-kötő képesség jelenléte összefüggést mutat. A transzglutaminázok új biokémiai sajátságának, az RNS-kötésüknek a karakterizálása hozzásegíthet a multifunkcionalitásuk megértéséhez. A kutatást az EKÖP-24-2-DE-73 egyetemi kutatói ösztöndíj támogatta.

Témavezető: Dr. Király Róbert és Csaholczi Bianka

Több adat támasztja alá, hogy a transzglutamináz 2 (TG2) fehérje fontos szerepet játszik különbözö patológiás kórképekben, így a gyulladásokban, rákban és neurodegeneratív betegségekben. Szerepe azonban kevésbé tisztázott. A TG2 egy multifunkcionális enzim, poszttranszlációs módosításokat katalizál: keresztkötéseket, specifikus glutamin- és lizil oldalláncok között, aminok beépítését fehérjébe, acilezést, és deamidálást. A TG2-nek szerepe van a differenciálódásban, az apoptózisban, a fagocitózisban, a jelátvitelben, az adhézióban, az extracelluláris mátrix szervezödésében, sebgyógyulásban. NF-kB (p65/p50) transzkripciós faktor inaktivált formában, inhibitorral (IkB) kötve található a sejtek citoszóljában és jelpályák hatására, transzlokálódik a sejtmagba, ahol egy válaszadó elemhez kötödve transzkripciót indít. Szabályozatlan NF-kB aktivitás kimutatható krónikus gyulladásokban és rákban. Számos gyulladásos betegség együtt jár nagymértékü TG2 expresszióval. Erre példa a klinikumban a csupa-transz retinsav (ATRA) indukálta akut promielocita leukémiás (APL) sejtek neutrofil granulocita differenciációja. A kezelések során 5-25%-os gyakorisággal kialakulhat a differenciációs szindróma (DS) a vele járó citokin viharral, ami magas láz és szervi károsodást vagy akár halált okozhat. A munkacsoportunk eredményei szerint a TG2-nek és az NF-kB-nek szerepe van a differenciálódó sejtek gyulladásos citokinek termelésében és a DS kialakulásában. Arra keressük a választ, hogy a TG2 és a NF-kB fehérje-fehérje interakciója megtörténhet-e a differenciálódott NB4 sejtek sejtmagjában. A differenciáltatott NB4 APL-s sejtek citoszól és sejtmagi mintáinak elkészítéséhez NP40 immunprecipitációs lízis puffert használtunk. A nem specifikus kölcsönhatások elkerülése végett elötisztítási lépést végeztük. Ezután a TG2 antitest kötött agaróz gyantát inkubáltuk a citoszól és a sejtmagi mintákkal, ezzel az antitest-TG2-inerakciós komplexek kialakultak. TG2-vel kölcsönhatásban lévö fehérjéket az antiteströl elúciós pufferrel eluáltuk. Az elúciót 10%-os poliakrilamid gélen megfuttattuk, majd blottolás és anti-p65 antitesttel jelölés után hívtuk elö. Ezt követöen p65 antitest-kötött agaróz gyantát készítettünk és megismételtük az elözö eljárást úgy, hogy anti-TG2-ra hívtuk elö a blottot. Eredményeink azt mutatják, hogy a differenciálódott NB4 sejtekben a TG2 a sejtmagban az NF-kB (p65/p50) transzkripciós faktorral komplexben van. Jelenleg azt még nem tudjuk, hogy ez a komplex DNS kötött vagy nem.

Témavezető: dr. Balajthy Zoltán és dr. Jambrovics Károly

A miozin foszfatáz (MP) a fehérjék defoszforilációját katalizáló holoenzim egy MYPT1 szabályozó és egy protein foszfatáz 1 katalitikus alegységből (PP1C) áll. A MP-t korábban már számos sejt-és szervezet szintű folyamat kulcsfontosságú szabályozó elemeként azonosították. A MP a sejtek kontraktilitásán, migrációs kapacitásán, és az erek bazális endothel tónusának szabályozásán túl a génexpressziót is szabályozza a protein arginin metiltranszferáz 5 (PRMT5) gátlásán keresztül. Mivel a PRMT5 szimmetrikusan dimetilálja a hiszton 4 (H4) fehérjét, ez a génexpresszió gátlásához, így tumorszuppresszorok szintjének csökkenéséhez vezet. Emiatt a MYPT1 tartós inaktiválása malignus átalakulás felé hajtja a sejteket, mivel felborul az MP/PRMT5 H4 proonkogén tengely. Emiatt kiemelt fontosságú a MP sejtmagi szabályozásáról szóló ismereteink elmélyítése. Eddig egyetlen MP foszforilációját szabályozó, sejtmagi enzimet írtak le, ez a Mg2+/Mn2+ függő protein foszfatáz 1 B (PPM1B). Bár az enzimek közötti kölcsönhatást már feltérképezték, de funkcionális vizsgálatok eddig még nem álltak rendelkezésre. Célul tűztük ki a PPM1B protein foszfatáz aktív, vad típusú és R179G módosított, inaktív mutáns overexpressziója által kifejtett hatások összehasonlítását human cervikális karcinoma sejtekben (HeLa). Kísérleteink eredményeként Western blot technikával vizsgálva igazolódott a PPM1B vad típusának overexpressziója csökkentette a MYPT1 gátló foszforilációt a Thr696 és Thr853 oldalláncokon, míg az inaktív mutáns hatására ezek szignifikánsan megemelkedtek. Ez az eltérés korrelált a PRMT5 aktivitását mutató Thr80 oldallánc csökkent foszforilációjával a vad típusú PPM1B overexpresszió esetén, ami a PRMT5 csökkent aktivitásához vezetett. Az inaktív PPM1B overexpressziója a kontroll szintjére emelte a Thr80 foszforilációt a vad típusú PPM1B értékeihez képest. A vad típusú PPM1B overexpressziója az előzőekkel korrelálva csökkentette a H4 szimmetrikus dimetilációját, míg az inaktív mutáns szignifikáns emelkedést eredményezett. A PPM1B egyik változata sem módosította a MYPT1 vagy PRMT5 génexpresszióját. Míg a vad típusú PPM1B overexpressziójának hatására a HeLa sejtek kolonizációs képessége szignifikánsan csökkent, addig a mutáns overexpressziója a kezeletlen mintákhoz hasonló értéket mutatott. Ezek az eredmények igazolták a MP/PRMT5/H4 tengely és a PPM1B szoros kapcsoltságát, illetve a PPM1B enzim tunmorszuppresszor hatását cervikális karcinoma sejtekben. Támogatta: NKFIH K 143533.

Témavezető: Dr. Lontay Beáta és Dr.Keller Ilka

Az elhízás világszerte ismert egészségügyi probléma, amely számos betegséggel hozható kapcsolatba, mint például szív- és érrendszeri megbetegedések, 2-es típusú cukorbetegség, és bizonyos ráktípusok. Elhízás során a lipidfelesleg a zsírsejtek hipertrófiájához, majd apoptózisához vezet, amely alacsony fokú gyulladást vált ki a szövetekben. A makrofágokon lévő Mer tirozin-kináz egy efferocitózis receptor, vagyis segít a halott sejtek és az általuk leadott, felesleges lipidekkel telt vezikulák eltakarításában. Ezért azt feltételeztük, hogy a Mer jelenléte a makrofágokon védő hatással bírhat az elhízással szemben. Ennek tesztelésére munkacsoportunk vad típusú és Mer hiányos hím egereket tartott normál, illetve magas zsírtartalmú diétán (HFD) 18 héten keresztül. Meglepetésünkre Mer hiányában az egerek gyarapodása szignifikánsan elmaradt a vad típusú kontrollcsoporthoz képest, amit a gonadális zsírszövetük (gWAT) hisztológiai elemzése is alátámasztott: Mer hiányában kisebb zsírsejtek voltak láthatóak a szövettani metszeten, amely különbség igazán a HFD csoportnál volt szembetűnő. Emellett munkacsoportunk azt is megfigyelte, hogy nem a hemopoetikus sejtek – főként a gWAT makrofágok - által expresszált Mer hiánya felelős a megjelenő fenotípusért. Ezért következő lépésben megvizsgáltuk, hogy a Mer kifejeződik-e adipocitákban, illetve ha igen, hogyan befolyásolja az adipogenezist. Munkám során RT-qPCR módszerrel bizonyítottam, hogy a gWAT adipociták expresszálják a Mer-t. Ezt követően 3T3-L1 fibroblaszt eredetű zsírsejteket használva vizsgáltam a Mer adipogenezis során történő expresszióját, illetve a Mer adipogenezisre kifejtett hatását változó zsírsavkoncentráció és Mer ellenes antitest jelenlétében fluoreszcens mikroszkópiával (Opera Phenix HCCS). Az in vivo megfigyeléseinknek megfelelően a Mer funkciójának hiányában a zsírcseppek nem növekedtek meg jelentős mértékben, még magasabb zsírsavkoncentráció mellett sem. Eredményeim arra utalnak, hogy a Mer a zsírsejteken is kifejeződik, és más tirozin kináz receptorokoz hasonlóan növekedési receptorként működik a zsírsejtek hipertrófiáját segítve. Forrás: OTKA K138162

Témavezető: Dr. Köröskényi Krisztina és Rostás Melinda

A kutatócsoportunk korábbi eredményei arra utaltak, hogy az intracelluláris szerotonin (5-HT) szintjének változása emlőrák sejtekben alapvető sejtfunkciókat befolyásol, beleértve a proliferációt. Felvetettük, hogy specifikus sejtfehérjék szerotonilációja poszttranszlációs módosításként felelős lehet egyes folyamatok szabályozásáért, ezért kutatásunk céljául szerotonilációs célpontok azonosítását és a módosítás hatásainak vizsgálatát tűztük ki. A szerotonin visszavétel gátló antidepresszáns (SSRI) paroxetin csökkenteni képes az intracelluláris 5-HT szintet, a szöveti transzglutamináz enzim inhibitora, az NC9 pedig gátolja a szerotonilációt. Emlő epithel sejtek 5-HT-nal, illetve ezen gátlószerekkel kombinációban alkalmazott kezelését követően a szerotonilált fehérjéket 5-HT ellenes antitesttel immunprecipitálva, majd tömegspektroszkópiával azonosítottuk. A glükokortikoid receptor (GR), mint egy szerotonilációs célpont megváltozott aktivitását RNS szekvenálással, gén ontológiai és hálózat analízissel karakterizáltuk. A MS/MS analízissel azonosított fragmentek számának csökkenése, valamint a jelintenzitás hányadosok alapján a GR magreceptor szerotonilációja csökkent mind paroxetin, mind NC9 hatására. Ezen kezeléseket követő GR immunprecipitáció szintén csökkent szerotonilációra utalt. Medrollal kezelt MDA- MB-468 emlőrák sejtek génexpressziós mintázata paroxetin hatására szignifikánsan alacsonyabb halmozódást mutatott a Myc és E2F célgének, valamint a DNS hibajavításra, a fehérjeszintézisre, a riboszómális strukturákra és a sejtlégzésre jellemző gének változásában. Ugyanakkor a paroxetin a GR aktiválódását a gyulladásos és immunfolyamatokra, valamint a p53 hiányos állapotra jellemző útvonalak génjeiben megfigyelhető magasabb szintű halmozódás révén módosíthatta. A GR központi szerepet játszik a terápia-rezisztens emlőtumorok progressziójában, ezért ezen magreceptor szerotonilációját és aktivitását módosító gyógyszertani hatások fontos terápiás konzekvenciákat tárnak fel az emlőrák kezelés terén.

Témavezető: Dr. Uray Iván