Bevezetés: A szimuláció egy olyan irányított tanulási lehetőség, amely során a résztvevők valós élethez közeli, de kockázatmentes környezetben gyakorolhatják az elméletben tanult ismereteket. A szimulációs képzések hatékonyságát azonban nehéz objektíven mérni. A pre-brief és a debrief a szimulációval egyenrangúan fontos elemek. Anyagok és módszerek: A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinika munkatársai körében végeztünk multiparametrikus felmérést. Összesen 26 db, 6-7 fős csapat végezte el a két szimulatív feladatot. A csapatok felépítése minden esetben azonos volt. A későbbiekben alcsoportokat határoztunk meg: (i) debriefing alkalmazása a két szituáció között, (ii) valós idejű visszajelzés adása a második szituáció teljesítése közben, illetve (iii) mindkét előbbi visszajelzés. Végül a három csoport eredményeit összegezve azt vizsgáltuk, hogy melyik módszer bizonyul a leghatékonyabb oktatási technikának. Eredmények: A mellkasi kompresszió mélységét és frekvenciáját figyelembe véve a valós-idejű visszajelzést kapó csapatok esetében javult a legnagyobb mértékben. Az újraélesztés protokoll ismeretének pontszáma a debriefing csapatoknál emelkedett leginkább. A csapatok teljesítményét egy összpontszámmal is értékeltük. Ezt alapul véve azt tapasztaltuk, hogy a 26 csapatból 23-nak javult a teljesítménye a második szituációra. A legnagyobb mértékű javulás a valós-idejű visszajelzést kapó csapatokból került ki, több mint hatszorosára növelve a pontszámukat. Diszkusszió: Az újraélesztés kimenetelét leginkább meghatározó tényezők a minőségi mellkasi kompresszió, a kompressziók nélküli idő minimalizálása illetve a korai defibrillálás. A szakképzett ellátók teljesítménye a fokozódó fáradtság miatt már egy perc elteltével is romlik. A vizsgálatunkban is ezt tapasztaltuk, azonban a valós-idejű visszajelzés mindvégig arra kényszerítette az ellátókat, hogy a fáradtság ellenére növeljék teljesítményük. A csapattagok által kitöltött kérdőívek és a valós teljesítmény eredményei azt mutatták, hogy az ellátók torzított képet gondolnak. Érdekes módon azon csapatok, akik mindkét visszajelzést megkapták, kisebb mértékben javították az összteljesítményüket. A vizsgálatunk során összességében arra a következtetésre jutottunk, hogy minden csapat teljesítménye javult a második szituációra, ezen gyakorlatok javítják az ellátók teljesítményét, növelik a csapatmunka minőségét és a leader irányító szerepét. Vizsgálatunk etikai engedély száma: DE RKEB.IKEB No. 7026-2024

Témavezető: Dr. Ujvárosy Dóra

Bevezetés: A neuromuszkuláris blokk kvantitatív monitorizálása nincs rutinszerűen elterjedve a mindennapos aneszteziológiai gyakorlatban - ez különösen igaz a csecsemő-, és gyermek populációra. Az izomrelaxánsok hatásának kvantitatív monitorizálása esetén akkor biztonságos az extubáció, ha a Train-of-Four (TOF) arány eléri a 0,9-et. Bizonyos tanulmányok szerint akár 0,95 TOF arányra is szükség van a posztoperatív légzési szövődmények rizikójának csökkentéséhez. A kvantitatív monitorozási technikák lehetőséget nyújtanak a relaxáció pontos nyomonkövetésében és a posztoperatív reziduális blokk okozta szövődmények minimalizálásában. Felnőtteknél egyértelműen igazolódott az inhalációs anesztetikumok izomrelaxánsokra gyakorolt potencírozó hatása. Csecsemő populációban sevofluran, illetve propofol fenntartó anesztetikum adása mellett a különböző dózisban alkalmazott rocuronium hatás lezajlására vonatkozóan irodalmi adat nem áll rendelkezésre. Vizsgálatainkkal tehát a csecsemő populáció posztoperatív betegbiztonságának fokozásához kívánunk hozzájárulni. Módszer: Előzetes power analízist követően 10-10, craniosynostosis miatti decompressiós műtéten áteső randomizáltunk két csoportba annak megfelelően, hogy a narkózis fenntartása inhalációs-, vagy intravénás anesztetikum alkalmazásával történt. EMG alapú neuromuszkuláris monitor, a TetraGraph® segítségével mértük a rocuronium hatástartamát a TOF 0,9 értékének eléréséig. A vizsgálat végpontja annak tanulmányozása, hogy az inhalációs anesztézia fenntartására alkalmazott sevofluran és a teljes intravénás anesztézia fenntartására alkalmazott propofol csecsemő korban milyen mértékben potencírozza a rocuronium farmakokinetikai tulajdonságait. Eredmények: Az inhalációs anesztézia mellett rocuronium hatásának átlagos visszatérési ideje (TOFc1) 80,7 perc, TOFr≥0,9 érték eléréséhez szükséges átlagos idő 137,1 perc. Ezzel szemben a propofollal fenntartott narkózis esetén az átlagos visszatérési idő 21,4 perc, míg a TOF 0,9 érték eléréséhez szükséges idő átlagosan 69,6 perc. Következtetés: Az inhalációs anesztézia alkalmazása mellett egyértelműen elhúzódó izomrelaxáns hatást tapasztaltunk a propofollal végzett anesztéziával szemben. Megállapítható, hogy speciális gyermek elektródák használatával a kvantitatív neuromuszkuláris monitorozás csecsemő korban is biztonságosabbá teszi a narkózis vezetését.

Témavezető: Prof. Dr. Fülesdi Béla

Háttér és jelentőség: A szepszis egy életveszélyes állapot, amely gyorsan előrehalad és magas halálozási rátával jár. A szepszis diagnosztizálása és az optimális antimikrobiális kezelés időben történő elindítása továbbra is jelentős kihívást jelent a kezelőorvosok számára, és gyakran vezet téves diagnózishoz. Célkitűzés: Ez a retrospektív, megfigyeléses vizsgálat a prokalcitonin (PCT) szint, a szepszis diagnózisa és az empirikus antibiotikum-terápia közötti összefüggést kívánta értékelni. Anyagok és módszerek: A vizsgálatot egy magyarországi, tercier sürgősségi osztályon (SK) végeztük 2023 decemberében. A kutatásba minden olyan felnőtt beteget bevontunk, akiknél a prokalcitonin szint >0,1 ng/ml volt. A szepszis diagnózisát és súlyosságát a SIRS, Szepszis és Szeptikus Sokk Kritériumok (MDCalc) alapján határoztuk meg. Figyelembe vettük a klinikai tüneteket, a fertőzés lehetséges forrását, valamint az elvégzett tenyésztéseket. Téves diagnózisnak tekintettük, ha a betegek nem feleltek meg a SIRS kritériumoknak. Az empirikus antibiotikum- terápia elemzését csak megerősített szepszises esetekben végeztük. A csoportok közötti összefüggések vizsgálatára Fisher-féle egzakt tesztet és t-próbát alkalmaztunk. Eredmények: A 199 esetből 39,2%-ban (n=78) szepszist diagnosztizáltak, azonban ezek 19,6%-a (n=39) nem felelt meg a szepszis kritériumoknak. Ezzel szemben a fennmaradó 121 beteg közül, akiknél más diagnózist állapítottak meg, 27,1%-ban (n=54) teljesültek a szepszis kritériumai, így téves diagnosztizálás történt. A leggyakoribb bakteriális fertőzések a tüdőgyulladás (46,2%), a húgyúti fertőzések (22,6%) és a krónikus bőr- és lágyrészfertőzések (9,7%) voltak. A PCT küszöb értéke a szepszissel diagnosztizált betegeknél (1. csoport) 0,76 ng/ml, míg a más diagnózisú betegeknél (2. csoport) 0,41 ng/ml volt (p>0,05). Szignifikáns különbséget (p<0,05) azonban a C-reaktív protein (158 vs. 122 mg/L) és a fehérvérsejtszám (15,3 vs. 11,4 G/L) értékekben találtunk a csoportok között. Az SK-n a szepszises betegek antibiotikum-kezelése meglehetősen alacsony volt (33,3%, 31/93), amelyből csak 7,5%-ban (7/93) történt a kezelés biztosan 3 órán belül. Eredményeink szerint a PCT-értékek a következőképpen befolyásolták az antibiotikum- terápiát: 0,34 ng/ml – nem történt antibiotikum-kezelés; 4,44 ng/ml – 3 órán belül; 1,70 ng/ml – 6 órán belül; 4,68 ng/ml – 24 órán belül indult a terápia. Azok a betegek, akik 3 órán belül kaptak antibiotikumot, a legrövidebb kórházi tartózkodási időt mutatták (medián 6 nap). Következtetések: Vizsgálatunkban viszonylag magas arányban fordult elő a szepszis mint téves diagnózis. A PCT küszöb értékeinek ismerete segítheti az antibiotikumot rendelő orvosokat a döntéshozatali folyamatban.

Témavezető: Fésüs Adina

A szepszis a szervezet túlzott válaszreakciója egy fertőzéssel szemben és a szervek károsodása révén gyors halálhoz vezethet. Tünetei nem specifikusak, megnehezítve ezzel a diagnózis felállítását és kezelését. Vizsgálatunkban elsődleges célunk volt megfigyelni, hogy a szepszissel diagnosztizált betegek megfelelnek-e a szepszis kritériumainak, valamint megfigyelhetőek-e olyan kockázati tényezők, amelyek hatással vannak a klinikai kimenetelre. Másodlagos célunk volt megvizsgálni az időben megkezdett és irányelveknek megfelelő empirikus antibiotikus terápia, illetve a betegek szérum albumin szintjének a betegség kimenetelére gyakorolt hatását. Ezt a 2023-as évre kiterjedő retrospektív vizsgálatot a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Sürgősségi Klinikáján (SK) végeztük. Az adatokhoz az UD-MED informatikai rendszeren keresztül fértünk hozzá, az elemzést pedig a Microsoft Excel és GraphPad Prism szoftverekkel végeztük. Az egyes estekben alkalmazott antibiotikus terápiát a 2023-ban aktuális helyi irányelvekkel vetettük össze. A vizsgálatban résztvevő 91 beteg 21,3%-a tévesen lett diagnosztizálva. Az igazolt esetek hátterében leggyakrabban légúti vagy húgyúti fertőzés volt megfigyelhető. A betegek 87%-a 60 évnél idősebb volt és jellemzően több társbetegséggel is küzdött. A 80 évnél idősebbek körében szignifikánsan magasabb volt a 30 napos halálozás aránya (89,7%, p<0,05), mint a fiatalabbaknál (18-40év 75%, 41-60év 66,7%, 61-80év 58,3%). 60 év fölött gyakoribb volt az SK-n bekövetkező elhalálozás (18-60év 1,3%, 60+év 10,6%), valamint a hospitalizáció ideje is hosszabb volt, mint a 60 évnél fiatalabbak esetében (9,38±11,45-medián 6 vs 19,6±28,63- medián 5 nap). A betegek 57,3%-ánál indítottak csak antibiotikumot az SK-n, melynek 41,8%-a volt irányelv adherens. A non-adherens terápiában részesülő betegek 84%-a 1-2 napon belül életét vesztette, ellentétben az irányelv adherens terápiában részesülőkkel (21,4%, 1-10 napon belül), akiknek szignifikánsan nagyobb esélyük volt a túlélésre (4 vs 333,5 nap, 95% CI of ratio 38,19 to 182, p<0,05). A betegek szérum albumin szintje jellemzően a fiziológiás tartomány alatt volt, ugyanakkor a 30 napot túlélők körében a mért albumin szint szignifikánsan magasabb volt (medián 30g/L vs 26g/L, p<0,05). Habár a szepszis diagnózis felállítása sokszor kihívást jelent a szakemberek számára, a korai és irányelv adherens empirikus antibiotikum terápia, valamint a magasabb albumin szérumszint jelentősen javíthatja annak kimenetelét.

Témavezető: Dr. Fésüs Adina

Háttér:Az empirikus antibiotikum terápia elengedhetetlen a légzéstámogatást igénylő tüdőgyulladás okozta szepszisben. Az antibiotikumok kiválasztása azonban továbbra is kihívást jelent a szakemberek számára. Célkitűzés:Retrospektív megfigyeléses vizsgálatunk célja volt értékelni az empirikus antibiotikum-felírási szokásokat és a klinikai kimenetelt különböző légzéstámogatású intenzív osztályon ápolt tüdőgyulladás okozta szepszises betegekben. Módszerek:Vizsgálatunkat 2018 június-2024 február között végeztük egy Pulmonológiai Klinika Intenzív Osztályán (ITO). Az intenzív terápia során különböző típusú légzéstámogatást alkalmaztak. Az egyik csoportban (I) soroltuk a nagy áramlású orroxigént, alacsony áramlású orroxigént, alacsony áramlású arcmaszkot és a tartályos tasakkal vagy klasszikus non-invazív lélegeztetést, míg a másik csoportba (II) az invazív gépi lélegeztetést. Majd összehasonlítottuk az irányelvek betartását (szerválasztás, beadási mód, dózis,időtartam), a multidrug rezisztens (MDR) kórokozók arányát, az antibiotikum expozíciót és a klinikai kimenetelt (LOS-hospitalizáció időtartama, 30 napos mortalitás). Fisher-féle egzakt tesztet és t-próbát alkalmaztunk a kategorikus és a folytonos változók összehasonlítására, valamint Kaplan Meier tesztet a túlélés becslésére. A szignifikanciát p<0,05 alatt határoztuk meg. Eredmények:A két csoport összehasonlítása során nem találtunk szignifikáns különbséget az empirikus irányelv- adherens szerek használatában (44,3% vs 45,6%) sem a teljes irányelv adherenciában ( 1,7% vs 11,1%), és az irányelv adherencia és az adagolás módja sem eredményezett jelentősen jobb klinikai kimenetelt. Szignifikáns különbséget találtunk a csoportok között (I vs II) MDR kórokozók jelenlétében (14,3% vs 49,6%, p<0,001), antibiotikum expozícióban (ITO: 12 vs 21DDD/beteg, p<0,001, teljes hospitalizáció: 19 vs 27 DDD/beteg p<0,001), ITO-LOS (medián 5 vs 11nap, %, p<0,001), teljes LOS (medián 11 vs 15 nap, %, p<0,05) és 30 napos mortalitás (15,7% vs. 69,3%, p<0,001) esetében. Az MDR kórokozók jelenléte szignifikánsan (p<0,05) növelte az ITO-LOS-t, az antibiotikum expozíciót és a 30 napos mortalitást. Következtetés:Az invazív lélegeztetett betegek körében gyakrabban fordultak elő az MDR kórokozók, melyek jelentősen megnövelték az antibiotikum expozíciót, a hospitalizációs időt, valamint a halálozási rátát. Az irányelv adherens antibiotikum terápia pedig nem vezetett szignifikánsan jobb klinikai kimenetelhez ezen betegek körében.

Témavezető: Dr. Fésüs Adina

Bevezetés: A Point-of-Care (POC) viszkoelasztikus hemosztázis tesztek lehetővé teszik a véralvadás egyes paramétereinek gyors meghatározását, elősegítve a klinikai döntéshozatalt és a célzott terápiát. Alkalmazásuk fontos szerepet játszik a szívműtétek perioperatív ellátásában is. Szívsebészetben az egyik leggyakrabban alkalmazott teszt a ClotPro EX-test, ugyanis polybrene tartalma miatt heparinizált vérminták esetében is használható. A szívmotor alkalmazásával végzett szívműtétek során a heparin antagonizálása mindig protamin alkalmazásával történik. A protamin irodalmi adatok alapján, direkt hatásai révén képes lehet a POC tesztek eredményeit átmenetileg megváltoztatni. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy megfigyeljük, a hétköznapi gyakorlatban alkalmazott dózisok mellett, a protamin milyen mértékben képes befolyásolni a ClotPro EX-test méréseket. Anyagok és módszerek: A DEKK szívsebészeti klinikáján szívmotor alkalmazásával végzett nyitott szívműtéten átesett betegek közül azok véralvadási paramétereit vizsgáltuk, akik az operáció során nem kaptak prothrombin komplex koncentrátumot. Összesen 50 beteg, 12 nő és 38 férfi adatait elemeztük. Az átlagos életkor 66.6±7,39 év volt. Az operációk során, ClotPro készülék alkalmazásával EX-test készült az alvadási idő (CT) meghatározására közvetlenül a szívmotor megállítását megelőzően, valamint 5 és 20 perccel a protamin beadását követően. A mérési eredményeket és a betegpopuláció jellemzésére szolgáló adatokat prospektíven gyűjtöttük össze. Az adatfeldolgozáshoz Jamovi statisztikai szoftvert alkalmaztunk. Eredmények: Az EX-test CT átlagos értékei az ECC során voltak a legmagasabbak (106,7 ± 25,2 s) és az idő előre haladtával fokozatos csökkenést mutattak (90,1 ± 16,8 s és 75,4 ± 13,4 s sorrendben). Az ANOVA teszt szignifikáns eltéréseket észlelt minden vonatkozó adatsor tekintetében (p<0,001). Az észlelt CT megnyúlás ECC alatt mérve mind az 50 esetben abnormális értéket mutatott, ami 26 mérésnél elérte a 100 másodpercet. Az 5 és 20 perces méréseknél a normál tartományt meghaladó értékek 45 és 39 esetben, 100 másodpercet elérő CT érték 14 és 3 esetben voltak észlelhetőek. Következtetések: Az EX-test CT értékének eltérései elsősorban a magas dózisú heparin direkt hatásával magyarázhatóak. A protamin beadását követően 5 perccel a CT értékének szignifikáns rövidülése a heparinizáció felfüggesztésével, míg az 5 és 20 perces mérések között észlelt különbség a protamin hatásával lehetnek magyarázhatóak.

Témavezető: Dr. Sira Gábor Tihamér

Bevezetés: A nem-traumás subarachnoidealis vérzés (SAV) halálozási aránya 45-55%. A halálozásban, valamint a túlélők életminőségének alakulásában jelentős szerepe van a cerebralis vasospasmus (VS) megjelenésének. A SAV-ban szenvedő betegekben gyakran alakul ki anaemia a betegséglefolyás során, azonban kevés adat áll rendelkezésünkre arról, hogy a haemoglobin (HGB) szint csökkenése milyen kapcsolatban áll a VS megjelenésével, illetve a kimenetellel. Célkitűzések: Célunk az anaemia (HGB<90 g/dL) és a HGBdrift (a kiindulási HGB érték százalékos csökkenése) kapcsolatának felmérése volt a SAV kiterjedésével (modified Fischer scale - mFischer), a neurológiai állapot súlyosságával (World Federation of Neurosurgical Societies score – WFNS), a VS megjelenésével és a kimenetellel (modified Rankin Scale - mRS). Betegek és módszerek: Prospektív vizsgálatunkba olyan SAV-ban szenvedő betegeket vontunk be, akik 2022.01.01. - 2024.09.31. között kerültek felvételre az DEKK Idegsebészeti Klinika intenzív osztályára. Kizárásra kerültek azok a betegek, akik nyílt műtétes aneurysma ellátásban (clip) részesültek. A betegek felvételekor rögzítettük a WFNS és mFischer skálákat. A vérzést követő 21. napig transcranialis color coded Doppler (TCCD) vizsgálattal monitoroztuk a VS (az arteria cerebi media-ban mért átlagos áramlási sebesség >120 cm/s) megjelenését, a HGB szintet pedig kétnaponta ellenőriztük. A betegek kimenetelét a vérzést követő 90. napon mRS szerint rögzítettük. Eredmények: A vizsgálatba 85 beteget válogattunk be, a vérzés hátterében 61 esetben (72%) aneurysma állt, 24 esetben (28%) vérzésforrás nem igazolódott. Az átlagos HGBdrift 23.61 ± 14.44 volt. A magasabb HGBdrift szignifikáns összefüggést mutatott az aneurysmalis SAV-val (p<0.001), a nagyobb kiterjedésű (mFischer 3-4) vérzéssel (p<0.001), a súlyosabb (WFNS 4-5) neurológiai állapottal (p 0.002), a VS megjelenésével (p=0.041) és a rosszabb (mRS>3) kimenetellel (p<0.001). Anaemia 23 beteg (27%) esetében alakult ki, melynek megjelenése szignifikáns összefüggést mutatott az aneurysmalis SAV-val (p=0.015), a súlyosabb neurológiai állapottal (p=0.011) és a rosszabb kimenetellel (p 0.001). Következtetések: Eredményeink alapján a HGBdrift és az anaemia összefüggést mutat a súlyosabb neurológiai állapottal, a VS megjelenésével és a rosszabb kimenetellel. Vizsgálatunk alapján felmerül, hogy a magasabb HGB célérték hozzájárulhat a kimenetel javításához, azonban ennek igazolására további vizsgálatok szükségesek. Ez a kutatás a HUN-REN-DE által volt támogatva. A kutatási engedély száma DE RKEB/IKEB-nél: 6976-2024 (előzetesen 5924-2021).

Témavezető: Dr. Fülesdiné Prof. Dr. Molnár Csilla és Dr. Szántó Dorottya